Forrás: MTI
Az európai kötvénypiaci szereplőknek csaknem a fele attól tart, hogy az idén sem oldódik meg az euróövezeti adósságválság, sőt egy jelentős kisebbség szerint a helyzet tovább súlyosbodik – ez derül ki a Fitch Ratings idei első negyedéves felméréséből.
A nemzetközi hitelminősítő, amely negyedévente méri az európai adósságpiac intézményi befektetőinek hangulatát, hétfőn Londonban ismertetett legújabb vizsgálatában azt mutatta ki, hogy a körkérdésbe bevont – több mint hétezer milliárd dollár befektetői tőkét kezelő – kötvényalapok vezetőinek 48 százaléka szerint a valutauniós válság 2012 egészében is folytatódik, „nagyjából ugyanúgy, ahogy eddig”.
A Fitch körkérdésére válaszoló alapkezelők 25 százaléka arra számít, hogy az euróválság az idén még súlyosabbá válik, 24 százalék szerint viszont enyhülni fog a helyzet.
Azt azonban a válaszadók alig 3 százaléka jósolta, hogy az euróövezet válságára az idén megoldás születik.