Továbbra sem tudni, ki üzemeltette a bordélyházat

Forrás: fidesz.hu

Nyomozást indított a rendőrség a Bodnársport Kft. által üzemeltetett, a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő szállóval kapcsolatban feltárt prostitúciós tevékenység kapcsán. Ismeretes, a hírTV Célpont című műsora rejtett kamerás felvétellel igazolta, hogy a szálloda recepciósa másodállásban kerítő. Az önkormányzat ezek után azt ígérte, szerződést bont, ha a belső vizsgálat az üzemeltető felelősségét állapítja meg. A testület tíz évre adta át a helyi sporttelep és a SZAC Hotel üzemelését a volt MSZP-s alpolgármester cégének. A kerület évi 9 millió forinttal járul hozzá a működési költségekhez.

A közpénzből üzemeltetett garniszállóval kapcsolatos botrányról a mai napon tárgyalt a pestszentlőrinci képviselő-testület, fejleményeiről Ughy Attila és Lévai István Zoltán, a Fidesz XVIII. kerületi képviselője tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Azzal, hogy a Célpont című műsor után feljelentést tettünk a lehető legrövidebb időn belül kellett az önkormányzatnak is lépni az ügyben – hívta fel a figyelmet a fideszes önkormányzati képviselő, rámutatva: az önkormányzati testület döntést hozott arról, hogy a SZAC Hotel üzemeltetési jogát egy másik cégnek adja át. Mint folytatta a szocialista-szabad demokrata többség ugyanakkor nem volt hajlandó a teljes szerződés felbontására, miközben a szerződésben szerepelt, hogy sem jogszabályba, sem jó erkölcsbe ütköző tevékenységet nem fognak folytatni. Lévai István Zoltán hozzátette: arra szólították fel a testületet, hogy a 2009. évi támogatásról szóló igazolásokat ismertessék előttük.

Ughy Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben az önkormányzat nem volt tisztában az átadással, akkor hanyag kezelés bűncselekménye merül fel, ha pedig mégis, akkor az a kérdés, miért nem tájékoztatták erről a képviselői testületet. Ughy rámutatott arra is, Bodnár János 2006 októberében ügyvezető igazgatóként felszámolást kért egy cége ellen, és a törvény szerint ezt követően három évig nem lehet gazdasági társaság vezetője, 2009 májusában mégis létrehozta azt a kft.-t, ami a botrányba keveredett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!