Trócsányi László: a problémát Európán kívül kellene kezelni

Forrás: MTI

A bevándorlás problémáját Európán kívül kellene kezelni, máskülönben folyamatosan újabb menekültszámokról és a menekültek elosztásáról fogunk beszélni – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter az in.gr című görög hírportálnak.

A tárcavezető a Frontex – azaz az Európai Unió határvédelmi ügynöksége – megerősítése mellett foglalt állást, és olyan megoldásokat sürgetett, amelyek megakadályozzák a tömeg beáramlását Európába.

Értékelése szerint türelemre, párbeszédre van szükség, és figyelembe kell venni, hogy Európa népei különbözőek. „Ez nem az Egyesült Államok" – fogalmazott, kifejtve: minden országnak megvan a saját történelme, minden népnek más a véleménye, kultúrája és tapasztalata.

Különbözik például Franciaország, amelynek Afrikából vannak tapasztalatai, Németország, amely nagy, iparral rendelkező ország, Közép-Európa államai pedig tulajdonképpen csak negyedszázada lettek függetlenek – mondta Trócsányi László, aki szerint emiatt „mi olyan megoldásban hiszünk, amely nem technokrata. Egyszerűen olyan megoldást szeretnénk, amelyet az Európai Unió összes népe elfogad".

Az igazságügyi miniszter felszínes megoldásként jellemezte a Juncker-tervet. Ezt egy olyan mérnökhöz hasonlította, aki csak a terveit nézi és számol, a helyzet okáról ugyanakkor nem beszél.

Magyarország szerint először meg kell találni az ide vezető okokat és a segítség módját, utána lehet megvitatni a megoldás mikéntjét, az Európán kívüli és belüli felelősségeket – fejtette ki.

A miniszternek felvetették, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrég Görögországot hibáztatta a migrációs válságért. Erre úgy reagált, hogy a kritika a schengeni rendszer védelmében hangzott el, amely összeomlani készül, és ezt Magyarország el akarja kerülni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!