Ugrásszerűen megnőtt a multicégek támogatása

Forrás: hirszerzo.hu

Továbbra is a külföldi óriásvállalatokat támogatja a kormány, ráadásul a pénz kiosztása tavaly óta felgyorsult – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: 2003 és 2007 között 80 milliárd forint támogatást adott a kormány egyedi döntéssel, az elmúlt egy évben pedig már 41 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét. A kedvezményezettek listáján túlnyomó többségben vannak a multinacionális cégek, miközben a nyertesek között nem szerepelnek hazai kis- és középvállalkozások.

Varga István gazdasági miniszter korábban a lapnak azt mondta: a kabinet olyan nagyberuházásokat támogat, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Az Állami Számvevőszék több alkalommal is arra figyelmeztetett: lehetetlen kimutatni, hogy egyes magáncégek miért és mennyi támogatást kapnak közpénzből, a szaktárca szerint azonban nincs szükség módosításra.<

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!