Új feladatokat kaphat a honvédség a bevándorlás kezelésére

Forrás: MTI

Az Országgyűlés új feladatokat adhat a honvédségnek, amennyiben a képviselők elfogadják a kormánypártok tömeges bevándorlást kezelő javaslatcsomagját. A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 12 órakor napirend előtti felszólalásokkal, majd a kereszténydemokrata Hollik István mandátumigazolásával, valamint Simicskó István honvédelmi miniszteri eskütételével kezdődik. Hollik István azt követően foglalhat helyet a KDNP padsoraiban, hogy a fideszes Papcsák Ferenc a jegybank felügyelőbizottságának elnöki tisztségére váltotta mandátumát. Simicskó Istvánt szeptember 10-i hatállyal nevezték ki a honvédelmi tárca élére, az öt év után lemondással távozó Hende Csaba helyére.

A képviselők ezt követően a kormánypártok tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításcsomagjához benyújtott módosító javaslatokat tárgyalhatják, majd el is fogadhatják a végleges normaszöveget. A Fidesz és a KDNP javaslata egyebek mellett új feladatokat adna a honvédségnek a migrációs válsághelyzet idejére, egy módosítással pedig azt is törvénybe foglalhatják, hogy a rendőrség külföldön is végezhet a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos felderítést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!