Forrás: MTI
Az október 12-ei önkormányzati választás napján új település születik: a Veszprém megyei Balatonakarattya községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozat az önkormányzati választás napján lép hatályba.
Áder János köztársasági elnök 2012 decemberében hozott határozatot arról, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztésére Balatonkenese város Balatonakarattya településrészét Balatonakarattya néven községgé nyilvánítja. A határozatot 2013. január 8-án hirdették ki.
A határozat a kihirdetését követő (általános) önkormányzati választás napján lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy a
2014-es őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél eggyel több, összesen 3.177 településen lesz önkormányzati választás októberben.
A településrész községgé nyilvánítása azt is jelenti, hogy Balatonkenese jegyzőjének tulajdonképpen úgy kell szerveznie a választási munkát, hogy mindenhol "külön kezeli" az új községet. Külön kellett megállapítania az önkormányzati képviselő-testületek létszámát, a tervezett határvonalat figyelembe véve egy önálló szavazókört kellett létrehozni, amely lefedi a tervezett területet, és külön jelöltek kerülnek fel majd a külön szavazólapokra is.