Újabb áfacsaló bukott le a Jobbikban

Újabb áfacsaló bukott le a Jobbikban, Vona Gábor pártja tele van bűnözőkkel – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti politikus kifejtette: kiderült, hogy Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő nemcsak egy áfacsaló bűnszervezet tagja volt, hanem még segített is kidolgozni a módszert. Képviselői munkáján keresztül segítette a bűnbandát, és még az irodáját is felajánlotta nekik – fogalmazott. A hírek szerint ráadásul „a hatalomért és a pénzért tette", mert belügyminiszter akar lenni – tette hozzá Budai Gyula.

Azt is mondta, nem ez az első ilyen bűncselekmény a Jobbikban, korábban Volner János alelnökről mondta ki a bíróság jogerősen, hogy áfacsaló, ő 21 millió forint áfát csalt el, aztán a cégeit gyorsan eltüntette.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!