Újlipótvárosban is panamáztak

A letartóztatott Hunvald György sorsára juthatnak a XIII. kerületi MSZP-s vezetők
Újabb baloldali botrány a láthatáron, méreteiben a terézvárosi, illetve az errzsébetvárosi ingatlanmutyik méltó párja lehet. A XIII. kerületi önkormányzat Ipoly utcai telekügyletében már hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódik a Fővárosi Főügyészség.

A helyhatóság szocialista tagjainak támogatásával megvalósult árverés ellen a helyi Fidesz–KDNP-frakció már a márciusi döntés idején tiltakozott, mondván, túl alacsony a 330 millió forintos kikiáltási ár, amelyet a később általa megbízott értékbecslő is megerősített. A szakember megállapította, hogy a terület értéke több mint 554 millió forint, ezzel szemben a telek mintegy 115 ezer forintos négyzetméterenkénti áron kelt el. Az ellenzék az ügylet előtt azt is felvetette, hogy az ingatlan jelen formájában, a földhivatal adatai szerint, nem is létezik, és azt kérte, hogy testület vonja vissza a korábbi döntést, ám az MSZP-s többség ismét jóváhagyta az adásvételt. Az új tulajdonosok a megegyezés értelmében egy 400 négyzetméteres orvosi rendelőt építtetnek, amelyet az önkormányzat 160 millió forintért visszavásárol majd, így a vevő lényegében 170 millió forintért jutott az értékes újlipótvárosi területhez.

A részletek a mai Magyar Hírlapban olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!