Újra összeállt a koalíció?

Forrás: MTI

Az MSZP nyitottan várja az SZDSZ költségvetési plafonról szóló törvényjavaslatát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök a két párt vezetőinek megbeszélése után kedden. A miniszterelnök a két párt közötti megegyezés hátterét firtató kérdésre azt felelte, hogy: a költségvetés elfogadását tekinti kulcskérdésnek. Az MTI kérdésére - ha az SZDSZ nem támogatja a Robin Hood-adót, hogyan szereznek ahhoz parlamenti többséget - a kormányfő elmondta: a zárószavazásig érvelni fognak álláspontjuk mellett, remélve, hogy lesz többsége. A miniszterelnök szerint nem látni annak okát, hogy a Fidesz és a KDNP miért ne támogatná a javaslatot, hiszen folyamatosan a tőke nagyobb felelőségét szorgalmazzák.

Fodor Gábor a beterjesztett adótörvényekről azt mondta, hogy azok ebben a formában nem elfogadhatóak az SZDSZ számára. Az úgynevezett Robin Hood-adóval kapcsolatban közölte: ellentétes az SZDSZ felfogásával és ideológiájával, mert szerintük más módon kell megoldani az energiaárak emelkedéséből származó problémákat. Újságírói felvetésre Fodor Gábor azt mondta, a hitelességi kérdés még mindig fennáll, és az SZDSZ-nek nincs visszaútja a Gyurcsány Ferenc vezette kormányba, de a szabad demokraták értelmes kérdésekben készek együttműködni.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy értékelte a megbeszélést, hogy titkos háttéralku köttetett, újra összeállt a koalíció. Az ellenzéki pártszóvivő szerint a háttéralkunak az ország issza meg a levét, és az emberek látják a kárát, mert a hatalmi osztozkodás következménye a rossz költségvetés, újabb adóemelés, folytatódó nyakló nélküli privatizáció és egyre súlyosbodó lemaradás.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!