Uniós tilalom nemzeti kincsünkre

Forrás: mno.hu

Hunyadi János, Ferenc József, Mira, Parádi, Salvus. Aligha kell bemutatni a hazai közönségnek a szépanyáink által is használt gyógyvízmárkákat. Gyógyvizekben Magyarország európai nagyhatalom – lehetne. Az Európai Unió azonban megtiltja a kivitelt. A kormányt nem érdekli, hogy elveszítjük egyik nemzeti kincsünket.
Korábban a Vikuv, a privatizáció óta a Medaqua Kft. termeli és palackozza az ismert hazai ivógyógyvizeket (a Salvus kivételével).

Az uniós csatlakozás előtt a cég komoly exportpiacokat tudhatott magáénak egyrészt a szovjet utódállamokban, másrészt az olaszoknál, a spanyoloknál, a franciáknál, a németeknél, a svédeknél, a lengyeleknél, illetve Horvátországban, továbbá Szlovákiában és Szlovéniában, de kisebb tételeket Európa minden szegletébe szállított a társaság. Bár 2004-ben véget ért az uniós export, máig naponta érkeznek megkeresések külföldi kereskedőktől és magánszemélyektől, akik forgalmazni, illetve fogyasztani szeretnék e vizeket. A piac tehát adott. Ha az export elől elhárulna az adminisztratív akadály, a cég akár már az első évben megduplázná jelenlegi félmillió palackos termelését, és közel egymilliárd forintra növelhetné árbevételét – állítja Palik Tibor ügyvezető.

További részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!