Utcára vonulnak, ha a kormány nem enged

Forrás: hirtv.hu

Demonstrációs bizottságot alakított az öt belügyi szakszervezet. Az érdekképviseletek utcára vonulnak, ha a kormány nem emeli meg a természetbeni juttatások keretösszegét. A rendészeti államtitkár még tárgyalna. Avarkeszi Dezső úgy fogalmazott: a minisztériumot felkészületlenül érné a választási kampányban egy esetleges tiltakozó akció.
 Megállapodást írt alá öt belügyi szakszervezet, valamint demonstrációs bizottságot is alakítottak, és február elsejéig adtak határidőt a kormánynak a cafeteria tervezett keretösszegének megemelésére. Ha követelésüket nem teljesítik, az utcára vonulnak.

A szakszervezetek megalázónak tartják, hogy a rendészeti minisztérium dolgozói bruttó 450 ezer forint értékben választhatnak maguknak természetbeni juttatásokat, míg a rendőri cafeteria összegét a törvényi minimumban határozná meg a szaktárca vezetője. Ez a 115 ezer forint nominálértéken is kevesebb a tavalyinál, és lejön belőle adó.

„Ha nem tudunk megállapodni, akkor február elsejével vagy másodikával elkezdődik a harc, hogy a 43 ezer rendőrségi munkavállaló ne szenvedjen reáljövedelem-csökkenést” – jelentette ki Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára elmondta: „várható egy demonstráció megtartása, de nem ezzel a lépcsőfokkal fogjuk kezdeni az akciósorozatunkat”. A tervezett lépésekről nem árultak részleteket a szakszervezetek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!