Forrás: MTI
A valódi európai értékek és a határon túli magyarság melletti kiállást szorgalmazta Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke és Gubík László EP-képviselőjelölt, felvidéki jogvédő az EMT sajtótájékoztatóján Budapesten.
„Mi az Európai Unióban látjuk Magyarország, a magyar nemzet helyét, de olyan EU-ban, melynek alakításából, döntéseiből ki akarjuk venni a részünket” – hangsúlyozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az EMT tagja.
A politikus, aki a Fidesz-KDNP listáján indul a május 25-ei EP-választáson, kifejtette: elhatárolják magukat az olyan szélsőségektől, amelyek az unióból való kilépés lehetőségét vetik fel, és azoktól is, amelyek szolgai módon tesznek eleget az úgynevezett európai elvárásoknak, valójában az európai bürokraták elvárásainak. Ehelyett a valódi európai értékek melletti kiállásra van szükség.
„Olyan EU-ban gondolkodunk, ahol a Kárpát-medencei magyarság jogait tiszteletben tartják” – jelentette ki a politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós emberi jogi charta szerves része a nemzeti méltóság.