Forrás: mno.hu
Kizárt, hogy Hiszékeny Dezső (MSZP) országgyűlési képviselő ne tudott volna az angyalföldi vesztegetési ügyben zajló büntetőeljárásról a Legfőbb Ügyészség múlt csütörtöki bejelentése előtt – közölte a Magyar Nemzettel Harrach Tamás, a XIII. kerületi Fidesz választókerületi elnöke, helyi önkormányzati képviselő. Elmondta: az önkormányzatot érintő nyomozásról – a Magyar Nemzetben április elsején megjelent hír előtt – még márciusban az angyalföldi képviselő-testület szocialista tagjaitól értesült.
– Arra panaszkodtak, hogy az ügyészek házkutatást tartottak a XIII. kerületi polgármesteri hivatalban, az akkor még alpolgármesteri tisztséget viselő Hiszékeny irodájában, valamint az önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló Közszolgáltató Zrt.-nél – tette hozzá Harrach Tamás.
A Magyar Nemzet több, egymástól független forrásból azt is megtudta: valóban Újlipótváros legértékesebb övezetében: a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca kereszteződésénél található az az egyik üzlethelyiség, amelynek bérbeadásáért a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a volt alpolgármester ötmillió forint kenőpénzt kérhetett. A nyomozás, amelyben meggyanúsítását tartják indokoltnak, legalább három ingatlant érint a környéken.