Veres felelőssége is felmerül

Forrás: MTI

Mélyen áron alul, törvénysértően adták el a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületét; az ügyben Veres János volt pénzügyminiszter felelőssége is felmerülhet – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatóján, amelyen a lisszaboni szerződés elfogadásának csehországi feltételeiről is beszélt.

„A világ legdrágább városában, központi helyen lévő ingatlan olyan áron kelt el, mint egy rosszabb minőségű VIII. kerületi ingatlan” mondta a politikus.
    
Szerinte az ügyben illetékes Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt felügyelő Pénzügyminisztérium és a korábbi pénzügyminiszter, Veres János felelőssége is felmerül.

A Fidesz felszólítja az MSZP-t és a kormányt, hogy ne menekítsék külföldre Veres János volt pénzügyminisztert, egy esetleges uniós biztosi jelöléssel, a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet törvénytelen eladása miatt folyó ügyészségi eljárás elől – jelentette ki Németh Zsolt a külügyi bizottság ellenzéki elnöke.
  
Az Európai Unió működését megreformáló lisszaboni szerződés elfogadásával kapcsolatos cseh és szlovák álláspontokról kifejtette: „jogi, politikai és erkölcsi képtelenség”, elfogadhatatlan, hogy a csehszlovákiai németeket és magyarokat a második világháború után vagyonvesztéssel és kitelepítéssel sújtó Benes-dekrétumok miatt a két ország felmentést kapjon a szerződés alapjogi része alól. Ez a felmentés a szerződés újabb ratifikációs folyamatának elindítása nélkül nem lehetséges – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!