„A vidék csak nyomokban tartalmaz ellenzéket”

Hétértékelő. Hazánk most régóta először nem volt rajta szégyenlistán, hiszen mi növeltük védelmi kiadásainkat, ellentétben Németországgal – mondta Boros Bánk Levente.

kdnp.hu – MTI

Bukott politikusokból sikeres pártot még nem hoztak létre – reagált lapunknak Boros Bánk Levente arra a hírre, hogy Hadházy Ákos Botka Lászlóval akar új pártot alapítani. A Jobbik kapcsán rámutatott: még magukat sem tudják kormányozni.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének stílusa miatt emlékezetes marad a múlt héten megtartott NATO-csúcs Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója szerint. Az USA elnöke meglepte az elkényelmesedett és magabiztos uniós vezetőket, mert bár a védelmi kiadások növelésére irányuló követelések a régiek voltak, ezt még senki nem képviselte ilyen határozottan – tette hozzá a politológus. A csúcs kapcsán Boros Bánk hangsúlyozta, hogy hazánk most régóta először nem volt rajta szégyenlistán, hiszen mi növeltük védelmi kiadásainkat, ellentétben olyan komoly európai tagállamokkal, mint Németország.

A politológus a nagy vihart kavaró képviselői béremelés kapcsán megjegyezte: az elmúlt évek gazdaság- és foglalkoztatáspolitikája oda vezetett, hogy soha nem látott szintre süllyedt a munkanélküliség, a bérek pedig folyamatosan és nagymértékben növekednek, az állami és a piaci szférában egyaránt. Ezek az egymásra épülő emelkedések most már megjelennek az országgyűlési munkában is. Ősrégi, legitim érv, hogy a döntéshozói pozíció presztízséhez és a vele járó felelősséghez megfelelő mértékű fizetésnek kell társulnia, hogy az érintettek eséllyel tudjanak ellenállni minden nem jogszerű anyagi juttatásnak – fejtette ki Boros Bánk.

A Jobbik körül zajló eseményekről az elemző azt mondta: a párt nem tud úrrá lenni a saját maga teremtette káoszon. Ennek az első jele volt, hogy nem sikerült tisztázni a Simicska Lajos-féle plakáthelyek átvételének jogszerű formáját, így a fejetlenséget és kapkodást a hasraesés követte. Most az adomány-gyűjtéssel kerültek bajba, hiszen nem arra költötték a pénzt, amire ígérték, azaz felelőtlenül gazdálkodtak. Vajon mit gondolhatnak a választók egy ilyen pártról, amely mellesleg azt hirdeti magáról, hogy kormányképes erő – tette fel a kérdést az elemző. Még magukat sem tudják kormányozni, nem hogy egy országot – jegyezte meg Boros Bánk, aki szerint a fejetlenséget jól példázza, hogy amikor az adománypénz hollétéről szóló kérdés felmerül, a párt három vezető politikusa három különböző választ ad.

Bukott politikusokból sikeres pártot még nem hoztak létre – reagált Boros Bánk arra, hogy Hadházy Ákos többek között Botka Lászlóval és Kész Zoltánnal hozna létre új pártot. Hozzátette: Hadházy már bebizonyította, hogy nem egy közösségi ember és nem is kellően fegyelmezett ahhoz, hogy egy pártban másokkal együttműködjön. Az ő jelenléte egy pártban végképp nem a siker kulcsa. Az elemző szerint már az is meglepő, hogy más politikusok szóba állnak és együtt akarnak működni vele.

Arról, hogy a szerencsi időközi választáson az ellenzék nem állít jelöltet, a politológus azt mondta: az ellenzéki pártok arra még képesek voltak, hogy Budapesten elindítsanak jelölteket a nemrég lezajlott időközi választásokon, de a fővárostól kétszáz kilométerre már alkalmatlanok erre. Egy hasonlattal élve az elemző úgy fogalmazott: jelenleg a vidék csak nyomokban tartalmaz ellenzéket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!