A világ különböző pontjain élő magyarokat hívja dalolni az új mozgalom

Forrás: MTI

Örökségünk mottóval mozgalom indítását jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a kezdeményezést beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, kiváló lehetőséget teremt arra, hogy erősítse a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással. Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor program és a Petőfi Sándor program összesen 150 ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében.

A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein – és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik. Párhuzamosan felvételeket készítettek, illetve készítenek Csíksomlyón, Huszton és Londonban, és a felvételek felhasználásával egy újabb klipet állítanak össze a világ különböző pontjairól érkező anyagok, valamint a saját felvételek felhasználásával. Ezt a klipet várhatóan Pakson mutatják be szeptemberben – olvasható a kezdeményezésről szóló háttéranyagban.

Az Örökség című dal szerződje Gyulai István, paksi zenész, dalszerző, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa.

Vida Tünde, a mozgalom ötletgazdája arról beszélt, hogy szeretnék, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig 22 ezren tekintették meg a dalt a youtube.com oldalon – jegyezte meg.

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója nyitottságukat hangsúlyozta. Minél több embernek szeretnék azt is bemutatni, hogy a paksi erőmű biztonságos – jelezte. Szerinte ezt a mozgalmat támogatva ezt is könnyebben megtehetik.

Süli János, Paks polgármestere rámutatott: a városnak mindig is fontos volt, hogy támogassák a határon túli magyarságot, ezért próbálnak minél többet tenni. Ez a dal is ennek jegyében született – közölte.

Az Örökségünk mozgalom fővédnöke Potápi Árpád János.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!