Forrás: MTI
A Fidesz szóvivője szerint az MSZP gazdasági kilábalási koncepciójának bemutatásával világossá vált, mit akarnak a szocialisták: az emberek adóterheit megemelnék, a bankokét pedig csökkentenék, vagyis vissza akar térni a bankárkormány.
Az MSZP koncepciójának vitairatát a pártelnök, Mesterházy Attila mutatta be, aki elmondta: háromkulcsos személyijövedelemadó-rendszert javasolnak, amelyben az átlagkeresetig 14-16 százalék, az átlagkereset kétszereséig 24-26, efelett pedig 29-32 százalék lenne az szja mértéke. A vitairat szükségesnek ítéli a hitelezés beindítását, fordulatot szorgalmaz a bankokkal kapcsolatos kormányzati politikában, az európai átlagra csökkentené a bankadó mértékét, az ágazati különadókat pedig megszüntetné.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője újságírók előtt mindezt úgy értékelte, hogy vissza szeretne jönni a bankárkormány. Az MSZP és az LMP valójában ugyanazt akarja: több pénzt a bankoknak, kevesebbet az embereknek - vélekedett a szóvivő.
Mint mondta, a Fidesz 2010 óta a bankokat adóztatja, hiszen a bankadó célja éppen az, hogy a terheket javarészt a pénzintézetek viseljék. Ezzel szemben az MSZP a magyar családokat adóztatná meg – jelentette ki Selmeczi Gabriella.