Visszahelyezte hivatalába a bíróság Fót polgármesterét

Forrás: MTI

Megszüntette Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester felfüggesztését a Pest Megyei Bíróság, a döntés szerint a város első embere újra elfoglalhatja székét a hivatalában – közölte a település alpolgármestere kedden. Bartos Sándor (Fidesz) elmondta, hogy a polgármester bírósághoz fordult, mert jogellenesnek tartotta a felfüggesztéséről szóló képviselő-testületi határozatot. Az ügyben most született bírósági végzés bebizonyította: az önkormányzati testület helytelenül járt el, a Mádly Zsolt ellen hozott fegyelmi eljárás jegyzőkönyvei hamis adatokat tartalmaztak és a fegyelmi bizottság elnöke jogtalanul hívta össze az ominózus július 29-i fegyelmi tanácsot. Mindezek tükrében a bíróság megállapítása szerint nem is hozhatott volna a tanács a polgármester felfüggesztéséről szóló határozatot. A bírósági döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, ily módon Mádly Zsolt szerdától több hónapos kényszerszünet után ismét megkezdheti a munkát Fót élén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!