Vizsgálatot kezdeményezhet Hagyó ellen a Fidesz

Forrás: MTI

Valószínűleg fegyelmi vizsgálatot kezdeményez az MSZP-s Hagyó Miklóssal, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettessel szemben a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz–KDNP-frakciószövetség – közölte Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője emellett szólt arról is, hogy elküldték azt az ügyészségi megkeresést, amelyben a múlt szerdán ismertetett öt ügy kivizsgálását kérik a legfőbb ügyésztől.

A frakcióvezető sajnálattal vette tudomásul, hogy bár korábbi egyeztetésükön Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester azt ígérte neki, hogy legkésőbb mai napon elvonja Hagyó Miklós BKV-felügyeleti hatáskörét, ezt mégsem tette meg.

Tarlós István a 4-es metró várt 237 milliárd helyett 181 milliárdos uniós támogatásával kapcsolatban kijelentette: rosszhiszemű megközelítésnek és a budapesti lakosság félrevezetésének tartja azt, hogy Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester „sikertörténetként” adja elő a 4-es metró első szakaszának megépítésére az Európai Unió által biztosított 180 milliárd forintot.

„Az adófizetőknek azt mondták, hogy a metrót uniós támogatásból fogják megépíteni, ehhez képest majdnem 60 milliárdot ć az ígéretekkel ellentétben – pont az adófizetők pénzéből kell majd kifizetni” – mondta Tarlós, aki azt is hozzátette, hogy a 4-es metró kettes szakaszával az EU még „gondolkodás szintjén sem” foglalkozik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!