Győr-Moson-Sopron megye

A KDNP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete

Elnök: Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott, a KDNP Országos Elnökségének tagja

A megye KDNP-s országgyűlési képviselője: Firtl Mátyás (Sopron és környéke)

Szervező: Szabó Dávid
Telefon: +36-70-3750524
E-mail: szabo [pont] david0920 [kukac] gmail [pont] com

Bemutatkozás

Győr-Moson-Sopron: Erős történelmi hagyományok és markáns jelenlét a városokban

A kereszténydemokrácia erős történelmi hagyományokkal rendelkezik Győr-Moson-Sopron megyében. Az 1947-es országgyűlési választáson kiemelkedő, 42,6 százalékos eredményt ért el itt a Demokrata Néppárt, de az 1990-es választáson is jóval az országos átlag felett szerepelt, a voksok közel 10 százalékát szerezték meg itt a kereszténydemokraták.

A Kereszténydemokrata Néppártnak jelenleg öt helyi szervezete működik Győr-Moson-Sopron megyében (Győrött, Mosonmagyaróvárott, Csornán, Kapuváron és Sopronban); és négy városban (Győr, Sopron, Csorna, és Mosonmagyaróvár) működik helyi csoportja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek is.

Ezeken a településeken a helyi közéletben és önkormányzatok szintjén is jelentős a kereszténydemokrata jelenlét.

 

Kereszténydemokrata stabilitás Győrben

A KDNP Győri Szervezete 1990 februárjában alakult. A rendszerváltást követő időszakban sok nehézséggel kellet megküzdenie, mint minden akkor frissen induló szervezetnek, de a nagy válságok elkerülték. Így megalakulásától kezdve folyamatosan politikai tényezőnek számított Győr város életében. A KDNP politikai tevékenységének súlyát a megyeszékhelyen Ottófi Rudolf alapozta meg, akit Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése – 2006 után 2010-ben is – alpolgármesternek választott. 2011. február 11-i halála súlyos veszteséget jelentett a Győri Szervezet számára, hiszen a 61 éves politikus nem csak a Széchenyi István Egyetemen hagyott óriási űrt maga után, ahol geoinformatikát tanított, hanem a városirányításban az általa képviselt és irányított területeken és a helyi szervezetben, ahol fáradhatatlanul és kitartóan dolgozott azért, hogy ez a politikai párt a jobboldali és keresztény értékek építője és ápolója legyen Győrben.

Az általa képviselt irányvonalat kívánja tovább folytatni Pergel Elza, akit a 2010 októberében tartott tisztújításon választottak meg a KDNP győri elnökévé. A frissen választott elnökség aktív tevékenységgel igyekszik meghálálni a tagság bizalmát.

A győri KDNP-szervezetnek jelenleg 78 aktív és 4 pártoló tagja van, s a polgári körökkel rendszeresen együttműködve vesz részt a győri politikai életben. Két KDNP-s önkormányzati képviselő (Hajszán Gyula, Sík Sándor) és négy, KDNP által delegált külsős bizottsági tag segíti a városvezetés munkáját. A havonta összehívott tagság szívesen vitatja meg az országos és a helyi történéseket. A kampánymunkákban a tagok mérhetően és eredményesen vesznek részt.

A helyi nyomtatott sajtóban való megjelenés nehézségei ellenére a saját honlap és Facebook-oldal segítségével a győriek rendszeresen nyomon tudják követni a Kereszténydemokrata Néppárt Győri Szervezetének tevékenységét.

A 2010 őszén megválasztott elnökség aktív tevékenységét mutatja, hogy 2011. január 19-én teltházas jótékonysági Bánk bán-előadást szervezett, melynek köszönhetően jelentős összeggel tudták támogatni a vörösiszap-katasztrófa károsultjait és ezzel egyben lehetőséget is teremtettek az észak-komáromi magyar nyelvű szlovák színház művészeinek magyarországi fellépésére.

2011. májusban megkezdődött a Szent Ferenc Alapítvány Kovásznai Gyermekotthonának adományozandó Apor Vilmos dombormű megvalósításának szervezése. Ennek a domborműnek a finanszírozásához a KDNP-tagok alapítványt hoztak létre azzal, hogy további célok megvalósítását is tudják ezen keresztül támogatni. Így szeretnék a magyarországi és a határon túli nehézsorsú, magyar nemzetiségű embereket, illetve az őket felkaroló hazai és határon túl működő szervezeteket és intézményeket támogatni, valamint szociális, kulturális és oktatási téren segíteni. Ezen felül a győri vagy Győr környéki emberek elismerését vagy épp a határon túli magyar nyelvű rendezvények támogatását, magyar nyelvű iskolák részére magyar nyelvű könyvek adományozását és kulturális rendezvények szervezését is céljuknak tekintik.

2012. április 28-án Pápai Lajos győri püspök szentelte fel a KDNP Győri Szervezete által támogatott és számos magán- és közösségi támogatást is kapó kovásznai Apor Vilmos-emlékművet, melynek szentelést követő napon adományozta a Csíksomlyói Kegytemplomnak Pápai Lajos püspök úr a boldog Apor Vilmos-ereklyét. A kovásznai emlékmű-avatással egybekötött ereklyeadományozáson való részvétel az egyik legemlékezetesebb eseménye volt a KDNP győri közösségének.

A KDNP Győri Szervezete és a szervezet tagjai által alapított Országzászló Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában, Borsi községben 2013. tavaszán ellopott, majd feldarabolva megtalált, a vezérlő fejedelmet ábrázoló bronz mellszobor újraállítására szervezett gyűjtést. A két szervezet 300 ezer forintot gyűjtött össze, a szobrot újraállításán ott volt a győri KDNP-elnök é az alapítvány képviselője is.

A Székely Nemzeti Tanács által 2013. októberében szervezett „székelyek nagy menetelésén” és két évvel később, 2015. október 24-re meghirdetett Őrtűzgyújtáson, majd 2016. július 2-án az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen is rész vett a KDNP Győri Szervezetének küldöttsége, kiegészülve a KÉSZ győri csoportjának tagjaival.

De a határon túli magyarok támogatása mellett természetesen idehaza is segítenek a győri kereszténydemokraták. A 2012/2013-as tanévben sikeres együttműködés keretében 22 általános és középiskolai diáknak ingyenes korrepetálással nyújtott segítséget a szervezet abban, hogy a korábbi tanulmányi eredményükön javítani tudjanak, illetve biztosították a továbbtanuláshoz a felkészítésüket. A családok, akik ezt az ingyenes oktatást igénybe vették a 2013/2014-es tanév indulásakor kérvényezték a lehetőség ismételt biztosítását. Az igényre tekintettel ez megtörtént, és a szervezet még további egy tanévig folytatta a korábban támogatott diákok ingyenes oktatását.

A Kovács K. Zoltán Idősek Köre Egyesület elnöke 2013. március hónapban tartott beszámolót az Egyesület megalakulásáról, a tervezett programjairól és az alapvető céljaikról. A tájékoztató nyomán, ennek a győri csoportjaként a KDNP tagjai létrehozták a Győri Társaskört, mely kulturális programokat szervez – nem csak KDNP-tag nyugdíjasok számára. Teszik ezt olyan sikerrel, hogy igény van a havi összejövetelek szervezésére.

A lakosság életében való nehézségek megoldásában közreműködik a 2008. októberétől havonta folytatott ingyenes jogsegélyszolgálat, mely kezdetben a helyi sajtóban való megjelenéssel került a köztudatba, 2011-től már a www.kdnpgyor.hu honlapon keresztül megtalálható információk alapján vehető igénybe.

Hasonló rendszeres és közvetlen találkozási lehetősége a szervezetnek a város lakóival évente az adventi 4 hétvégén tartott Győr városi gyertyagyújtó ünnepség, melynek 2008-től szervezője a KDNP Győri Szervezete és helyszíne Győr legszebb és egyik legnagyobb köztere, a Széchenyi tér. Az egyház képviselői, valamint a Fidesz–KDNP politikusai felkérésével megtartott ünnepi műsorban határon túli művészek, helyi egyházi és iskolai közösségek lépnek fel. Ennek a programnak a sikere évről évre egyre nagyobb. 2015 utolsó adventi hétvégéjén az ünnepi műsor megkezdése előtt a tér teljesen megtelt az érdeklődő, közösen ünnepelni vágyókkal.

 

Megújulás és hagyományok Sopronban

Miután a soproni KDNP-szervezetet 2014. április 15-én a párt országos elnöksége feloszlatta, 2014. augusztus 25-én alakult újjá. A kezdő taglétszám 12 fő volt, ám az újjáalakulás óta folyamatos az érdeklődés a soproni KDNP iránt, a tagok száma így mára eléri a 33 főt, ami lehetőséget teremt a csatlakozó fiatalok bevonására is a politikai életbe a kereszténydemokrácia oldalán – tudta meg a Hazánk Földes Tamás soproni KDNP-elnöktől. Az érdeklődést a „Közélet keresztény szemmel” címmel megtartott előadás-sorozat is fokozza, ahol egy-egy tudományterület szakemberei mellett például Harrach Pétert, a KDNP országgyűlési frakcióvezetőjét is vendégül látták. Következő előadójuk Veres András katolikus püspök lesz szeptember végén.

Sopron fontos bástyája a KDNP-nek, hiszen Firtl Mátyás személyében egy 2005-ös időközi választás óta folyamatosan kereszténydemokrata országgyűlési képviselője van a városnak és környékének (Firtl Mátyás aktív képviselői tevékenységéről 2016-ban is több alkalommal hírt adtunk a Hazánk lapszámaiban). De a soproni közgyűlésben is képviselve van a kereszténydemokrata értékrend: a két KDNP-s mandátum („birtokosai”: Barcza Attila és Tóth Éva) közel tízszázalékos arányt jelent a testületben, amihez a bizottságok szintjén további 2 külsős szakértői hely „társul”.

A soproni szervezet vezetésének tervei között szerepel, hogy – az önkormányzati munkán túl – folytassák előadássorozatukat, illetve a helyi IKSZ-szel és KÉSZ-szel közös rendezvényeket is szeretnének tartani.

A soproni szervezet kezdeményezte azt az adománygyűjtést, mely a kárpátaljai magyarok megsegítését szolgálta. Végül 657 ezer forint gyűlt össze a soproni, győri, mosonmagyaróvári, csornai és kapuvári KDNP-tagok személy szerinti felajánlásaiból. Az átadó eseményen Makuk János, a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat elnöke megköszönte a Győr-Moson-Sopron megyei KDNP szervezetek segítő szándékát, amellyel a kárpátaljai magyarok élelmiszerhez, gyógyszerhez juthattak, és amely a fűtési költségeiket, tüzelőbeszerzéseiket is segítette.

 

KDNP: meghatározó erő Csornán és Kapuváron

A kapuvári KDNP-szervezet 1989-ben alakult mintegy 12 fővel, a taglétszám jelenleg 33. Itt is működik egy, a tagjai révén a kereszténydemokratákhoz kötődő civil szervezet, a Kapuvár Jövőjéért Alapítvány, mely a tehetséges, rászoruló fiatalok anyagi támogatását tűzte ki célul – tudta meg a Hazánk Fábián Imrétől, a kapuvári KDNP elnökétől.

A tízezer lelkes Kapuvár tulajdonképpen igazi, kereszténydemokrata városnak számít, hiszen a képviselő-testület több mint egyharmada KDNP-s (Najdek Lászlóné, Benedek Zoltánné Vincze Eszter, Horváth László) vagy a KDNP-hez köthető és szintén a párt adja – a Fidesz támogatásával – a város polgármesterét Hámori György személyében, de két külsős bizottsági tag szintén a KDNP javaslatára nyerte el megbízatását. Hámori György egyébként tíz éve vezeti polgármesterként Kapuvárt, és jelenleg a megyei közgyűlésben is képviseli a kereszténydemokrata értékeket.

A Nemzeti Összetartozás Napján a városi megemlékezéseket hagyományosan a helyi KDNP szervezi. Ugyancsak a helyi KDNP-he köthető kezdeményezés a rendhagyó történelemórák szervezése.

A kapuvári kereszténydemokratáknak ugyanakkor a helyi jelentőségű ügyeken túl is van kezdeményezésük: mivel Szűz Mária országa vagyunk, szeretnék elérni, hogy Nagyboldogasszony ünnepe (augusztus 15.) is legyen államilag elismert munkaszüneti nap.

„A KDNP Csornai Szervezete 1990ben jött létre 37 fővel, 2015 őszén ültük meg a szervezetünk 25 éves fennállását, megyei szervezetek és helyi érdekeltek körében fényes ünnepen” – meséli a Hazánknak Kocsis Róbert, a kereszténydemokraták csornai elnöke. Van is mire emlékezni: a párt az 1990. őszi önkormányzati választást ugyanis megnyerte. A tagok száma a hőskorban elérte a 72 főt, aztán „a Giczy György-féle ámokfutást követően megcsappant” – mondja a helyi elnök. A Fidesz helyi szervezetével már 1992-től szoros és eredményes munkát folytatott a csornai KDNP, az egyházakkal való kapcsolat pedig mindig is jó és szoros volt.

A több mint tízezer lakosú város 8 önkormányzati körzetében mindenütt győzött a Fidesz–KDNP-szövetség, az egyéni mandátumokból 4-et KDNP-s (Antal Krisztián, Háncs Károly. Póczik János és Szabó Dávid), 4-et pedig fideszes képviselő szerzett meg a legutóbbi választáson. A helyi szervezet tagjai (képviselők és tagok) 7 bizottsági és felügyelőbizottsági helyen képviselik pártunkat, ez a lehetséges helyek 40%-át jelenti. A rendszerváltás óta egy képviselő van a városban, aki a választók bizalmából minden ciklusban egyéni mandátumot szerzett körzetében, ő szintén a KDNP tagja.

„A helyi és országos választások kampánymunkájában is aktív a részvételünk, fő célunk, hogy ezt ilyen szinten tartsuk, illetve fokozzuk. Példaként a magzati élet védelmében szervezett aláírásgyűjtést említhetem, melyen helyi szervezetünk szerepelt megyei szinten a legjobban” – mondja a városi elnök, hozzátéve, hogy fő célkitűzéseik között szerepel a fiatalok megtartása, továbbá Csornára történő vonzása, letelepítésének támogatása.

„A város vezetésében való hatékony, szerves részvétel mellett jelen vagyunk az önkormányzati események mindegyikén, képviseltetjük magunkat az állami ünnepek kapcsán rendezett megemlékezéseken. Fiataljaink a karácsonyi ünnepek táján meglátogatják a helyi kórház betegeit. Több jótékonysági gyűjtésben szervesen részt veszünk. Legutóbb tavasszal a Csíksomlyóra igyekvő feltámadási szárnyas-kereszt fogadására szerveztünk megemlékező ünnepet” – ismerteti Kocsis Róbert, aki nem feledkezik el a pártszervezés munkájáról sem: a ciklus végére a jelenlegi 31 főről 40-re szeretnék növelni taglétszámukat, és továbbra is szoros együttműködésre törekszenek a helyi IKSZ-szervezet fiataljaival, „melynek tagjai gyarapítják a KDNP helyi szervezete tagságát is. Ők tartalmas közösségi munkájukkal gyarapítják eredményeinket, és KDNP-hez csatlakozásukkal biztosítva látszik az utánpótlás személyi téren is”.

GS