Nem kérünk a szocialista ifjúságpolitikából

Nem kérünk a Zuschlag és Mesterházy féle szocialista ifjúságpolitikából! A most szabaduló Zuschlag János szocialista politikusként ifjúsági pályázatokkal seftelt, ennek eredményeként több mint 70 millió forinttal károsította meg a magyar fiatalokat. A szocialisták számára az ifjúságpolitika pontosan ezt jelentette: mutyizást. Nyilvánvaló, hogy a baloldal Zuschlaggal vitette el a balhét, egy olyan minisztérium balhéját, amelyet Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vezetett.

Ma ezek a politikusok nevezik magukat korszakváltónak. Ők, akik nyakig benne voltak a Zuschlag-ügyben. Ahogy a bíróság előtt az ügy egyik tanúja állította: „(Mesterházy) meghatározta, mely szervezeteket kell támogatni.”

A Zuschlag-üggyel a baloldal rendkívüli károkat okozott az ifjúsági érdekképviseletben. A fiatalok nem alaptalanul állították 2010 előtt: a politika nem róluk szól. Bizalmatlanná váltak, mert azt látták, az ő kárukra szocialista ifjak gazdagodnak meg.

2010 után a kormány mindent megtett azért, hogy a szocialisták által elherdált bizalmat visszaszerezze. Támogatta a fiatalok elhelyezkedését a Munkahelyvédelmi Akciótervvel és az „Első munkahely garancia” programmal.

A kormány előbb említett intézkedései lehetőséget biztosítanak a fiataloknak, hogy boldogulni tudjanak az életben. Ezért, mi fiatal kereszténydemokraták nem kérünk többet a szocik féle ifjúságpolitikából!

Gaal Gergely, ügyvezető elnök, IKSZ
Hollik István, alelnök, IKSZ

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!