Hangsúlyozta, ma olyan időket élünk, amikor a gyenge és a gyáva nemzeteknek nincs jövője, mert széthullnak. Magyarország azonban kiállt saját magáért, és megvívta harcait olyan ellenfelekkel – például a pénzvilággal, „birodalmi fővárosokkal” és természeti csapásokkal – szemben, amelyek nagyobbnak és erősebbnek tűntek. Bebizonyította a világnak, hogy ez az erősek és bátrak nemzete, noha a magyarokon kívül „senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen” – fejtette ki.

A folytatáshoz is erő kell, ahhoz pedig egység, „az egység neve pedig április 6.” – tette egyértelművé Orbán Viktor a közelgő parlamenti választásra utalva.

Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: „megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni”. Azt is megmutatták – folytatta –, hogyan lehet „felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját”. Az ország egymás után törte le „a törhetetlennek gondolt lakatokat”, és késztette tiszteletre azokat, „akik korábban semmibe se vettek bennünket” – összegezte a kormányfő.

A miniszterelnök szerint, ha ma, 166 év után „felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára”, látható, hogy „egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk”, amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. 2010 óta azért dolgoztunk, hogy ide megérkezhessünk, és „mindent elvégeztünk, amit kellett, és amit lehetett”. Úgy fogalmazott: ezen a kapun belépve Magyarország olyan országgá válhat, amelynek van ereje megvalósítani céljait, amely a saját lábán áll, rendezi adósságait, és amely csatlakozik a büszke és sikeres nemzetekhez. Olyan országgá válhat – folytatta –, amely képes megállítani a magyarság fogyását, és nem hagyja, hogy folyton kizsebeljék, mindenkinek munkát ad és lehetőséget a boldogulásra, „olyan országgá, ahol az élet, ha dolgos, kemény is, de méltó és igazságos, értelmes és boldoggá tesz.

A magyar nemzet rendkívüli teljesítmények lehetőségét hordozza magában, rendkívüli tettek összeadódó, egymásra épülő láncolatát: 1848-49 sem volt más, mint a magyarokban rejlő képességek és tartalékok káprázatos megmutatkozása, visszatekintve „a halált megvető bátorság, a kitartás, a leleményesség és a lovagiasság nagyívű tábláját látjuk” – fogalmazott a 166 évvel ezelőtti forradalomról. Szavai szerint a magyarok 1848-ban „beleszerelmesedtek” március 15-ébe, és „azóta nem akarnak kiszerelmesedni belőle”. 1848-ban felállt egy nemzet – folytatta –, amely ragaszkodott ahhoz, hogy maga szabjon rendet saját magának: lerázták magukról a gúzsba kötő törvényeket, újakat, „szabadságtörvényeket” alkottak, de megértették, hogy a szabadsághoz munka is kell, a család megélhetése és a biztos fedél. Megjegyezte, bár a Nemzeti dalban nem mutatna jól az a szó, hogy rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma, akkor, 1848-ban is az igazságtalan és méltánytalan terhek csökkentése volt az első és legfontosabb feladat. Ezért eltörölték a földesúri adókat, dézsmát, robotot.

A kormányfő – aki beszédében a lengyel himnusz soraival külön köszöntötte a nemzeti ünnep alkalmából Budapestre látogató lengyel szimpatizánsokat – kifejtette: minden évben azt szokták mondani, hogy ez a március 15. más, mint a korábbiak. „Most is elmondjuk, és milyen igazunk van”, hiszen csak három hét, és itt van április 6., a sorsdöntő választás napja – ismételte meg. A magyar nemzet a saját sorsát mindig saját kezében akarja tudni – mondta Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: ahogy a természetnek törvénye, hogy tavasszal rügy fakadjon, úgy a magyar történelemnek is törvénye, hogy a szabadságvágy időről időre felszínre törjön.

Bár az idő eljárt már a forradalmak klasszikus formái felett – fűzte hozzá –, a szabadság vágya mégsem oltható ki a magyar nemzetből: Rákóczi, Kossuth és '56 népe ezzel akkor is tisztában van, ha éppen nem kell fegyvert fognia. Kijelentette: fejet hajtunk a bátrak előtt, a hősök dicsősége előtt, mindegyikük előtt, bármilyen súlyos vitában álltak is egymással. Idézte Széchenyit, aki azt mondta, „amikor majd felakasztanak bennünket, egyetlen kérésem lesz, hogy engem Kossuth Lajosnak háttal akasszanak fel”. A kormányfő szerint a magyar hős címét azoknak tartogatják, akik legyőzik a sorsot, akik képesek átírni azt. Beszédében különösnek ítélte, hogy hőseink nem is győztesek, „sőt első látásra inkább vesztesnek tűnnek”. Bár legyűrték őket, mégis valamiképpen végül ők írták át a sors könyvét – mutatott rá. Úgy fogalmazott: a sors könyvében 1848-ban az volt megírva, hogy a Habsburg Birodalom ellen nincs mit tenni, 1990-ben, hogy a szovjet csapatok sosem fognak kivonulni, 2010-ben pedig az volt megírva, hogy sosem állunk fel Európa szégyenpadjáról, „sohasem dobhatjuk le a vállunkról az adósságlevelekkel kitömött koldustarisznyákat”.

A magyarok azonban sohasem hitték el, hogy a végzet utoléri őket, inkább azt hitték el, hogy a végzet akkor éri őket utol, ha nem tesznek semmit – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: „A saját történelmünk arra tanít minket, hogy a sorsunk könyvét, ha kell, munkával, szorgalommal, ha kell, bátorsággal és vérrel, de mindig magunknak kell írnunk. Megtanultuk, hogy ha a szabadságot idegen hozza, el is viszi."

„Forradalmainkat idegenek szokták leverni külföldről, de olyanok is akadnak mindig, akik belülről segítik őket: labancok, muszkavezetők, pufajkások. Mindig vannak (...), akik lovasrohamot és kardlapozást vezényelnek a békés polgárokra. Ők a szabadság, a szabadságunk ellenségei” – fejtette ki, hangsúlyozva azonban, hogy a forradalom és szabadság szellemét sosem tudták „nyakon csípni”. Évről éve egyre többek lelkében gyúlt ki a '48-as tűz, és lett belőle hol '56-os forradalom, hol rendszerváltás, hol lázadás, hol pedig „kétharmados földrengető választási győzelem” – mondta, majd feltette a kérdést: „nem lehetséges, hogy mi, a szabadság magyar hívei ugyanazt a forradalmat vívjuk 1848 óta?”