Múlt és jövő a jelenben – Politikai éberség és felelősség; küldöttgyűlést tartott a KDNP Protestáns Műhelye Révfülöpön

A KDNP Protestáns Műhelye a Barankovics alapítvány támogatásával konferenciát és közgyűlést tartott 20215. nov. 20-22. között Révfülöpön az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A rendezvényt dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke levélben köszöntötte, melyben rámutatott „éljünk bárhol Európában, feladatunk, célunk egy: a Szentírásban foglaltakat tettekre váltani és kontinensünk keresztény gyökereihez visszavezetni a szekularizált utódokat, amíg nem késő”. Dr. Birkás Antal egészségügyi okok miatt levélben ill. skype-on köszöntötte az egybegyűlteket. Dr. Badacsonyi Zoltán alelnök volt a levezető elnök. A magyarországi Protestáns Műhely eddig történetében ezen az alkalmon először vett részt magas rangú külföldi vendég Christian Meissner, a több százezer protestáns tagot és pártoló tagot számláló a CDU/CSU EAK (Protestáns Munkaközösség) szövetségi ügyvezető igazgatója. A német vendég tolmácsolta testvérpárt jókívánságait, előadásában röviden visszatekintett pártjának történetére, foglalkozott napjaink legégetőbb politikai problémájával, a migrációval. Erőteljesen hangsúlyozta a „C” (keresztény) felelősségből fakadó aktivitás szükségességét. Fekete György emeritus professzor, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke lírai és személyes hangvételű előadásában felvázolta a jövő architektúráját egy keresztény demokrata építész-szépítész szemével. Dr. Békefy Lajos, református lelkész, a PM külügyi titkára Merre mégy Európa? – Migrópa vagy Eurábia címmel tartott vetített képes előadásában körvonalazta a PM cselekvési stratégiáját. Ehhez kapcsolódóan a klímamigráció kihívásait és a rá adható felelős válaszokat taglalta érdekes előadásában Loksa Gábor. Házigazdaként üdvözölte a konferenciát dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, miniszteri biztos, és a vasárnapi ökumenikus istentiszteleten református kollégájával együtt szolgált.

A közgyűlés elfogadta az alapszabály-módosítást, és meghatározott néhány 2016. évi programot is. A megújult PM küldöttgyűlésén a jelenlevők Debrecentől Borsod megyén át Tatától Budapestig képviselték a helyi PM szervezeteket.

(VA)

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!