Az új kormány megszünteti az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetését

Forrás: MTI

A Fidesz elnöksége keddi ülésén arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek – közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője. Ezek között van például a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz való kötése, a három csapás törvénye, a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos bűncselekmények jelenleginél szigorúbb szankcionálása, a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatok, az alkalmi munkavállalást ellehetetlenítő jogszabályok eltörlése, valamint az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése.

Tájékoztatása szerint a tanácskozáson foglalkoztak az Országgyűlés alakuló üléséről szóló szerdai frakcióközi egyeztetéssel is. Ezzel kapcsolatban arról számolt be, hogy nem szeretnék növelni a parlamenti bizottságok számát. A szocialisták keddi felvetésére Szijjártó Péter úgy reagált: meglehetősen furcsa felfogásnak tartja, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés és demokratikus intézményrendszer szabályai mindig az MSZP éppen aktuális választási végeredményéhez legyenek igazítva.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!