Hétvégén is folyik a titkos alkudozás a baloldali pártok között

Forrás: MTI

A hétvégén is folytatják a tárgyalásokat az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetői a közös listaállításról és az egyéni választókerületek elosztásáról. 

A kibővült egyeztetések azután kezdődtek el, hogy szerdán közös lista állításában állapodott meg a szocialista párt és Bajnai Gordon pártszövetsége, és közölték, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak is erre tesznek javaslatot. Egyúttal eldőlt, hogy a miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezi meg.

A tárgyalások azóta a nyilvánosság kizárásával folynak, ezúttal nem az MSZP székházában, hanem egy budapesti lakásban (sajtóértesülések szerint egy DK-s politikuséban), és érdemi információ nem szivárgott ki. Az MTI értesülése szerint az biztosra vehető, hogy a DK-nak az MSZP és az Együtt-PM is ad át egyéni választókerületeket.

Az első, előkészítő egyeztetéseken Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa vett részt, de a hivatalos tárgyalásokba a napokban a pártok több vezetője is bekapcsolódik.Az MTI mindhárom pártból azt az értesülést szerezte, hogy a jövő hét közepéig, de akár már a hét első napjaiban megszülethet a megállapodás.

Azt azonban a pártok döntéshozatali fórumainak is jóvá kell majd hagynia. Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén 75:31 arányban osztotta fel az egyéni választókerületeket. A szocialistáknál a választmány egyezhet bele abba, hogy körzeteket adnak át a DK-nak, míg a közös listáról a kongresszusnak kell döntenie, amelyet várhatóan a párt január 25-ére, a Papp László Budapest Sportarénába tervezett nagygyűlésének napján tartanak meg. Itt szentesíthetik, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, ami azonban biztosnak látszik, miután a kongresszus már októberben is őt választotta listavezetővé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!