Közös nyelvet kell beszélni

Forrás: MNO

A generációk közötti szolidaritás és egymás jobb megismerése minden korszakban egyaránt fontos. A Nefmi Életút pályázata is ezt igyekezett elősegíteni, amelyre közel kétezer pályamű érkezett be.

 Az idei esztendő az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. A cél nem kevesebb – s ez így van Magyarországon is –, mint hogy a fiatalabb korosztályok szembesüljenek azokkal az értékekkel és azzal a hatalmas tapasztalattömeggel, amelyet a társadalom idősebb tagjai halmoztak fel életük során. Az idős emberek köztudatba emelését feladatának tekinti a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is. Ez év február 29-én járt le a határideje annak az Életút néven futott pályázatnak, amelyre a hatvan év feletti emberek írásait, „életút-dolgozatait” várták. E pályázati művekből – a remények szerint – fény derülhet az egyéni életút mellett arra is, hogy manapság hogyan és miről gondolkodnak az öregek, nyugdíjasok.

Zupcsán Erika. a NEFMI  szociális-, család- és ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára szavai szerint nemcsak napjainkban, de minden korszakban fontos feladat a generációk közötti együttműködés és szolidaritás erősítése. Rendkívül gyorsan mennek végbe a társadalmi változások, így emiatt is szükség van arra, hogy a fiatalabb és az idősebb nemzedékek között ne szakadjon meg a párbeszéd. „Fontos, hogy közös nyelven beszéljenek” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek  Zupcsán Erika, utalva például a technikai fejlődés okozta nyelvi távolságra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!