Orbán Viktor: sok munka van hátra

Forrás: MTI

A kormány lezárja a bankárkorszakot, megvédi a becsapott embereket, véget vet annak, hogy minden veszteséget és kockázatot az emberek viselnek – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Metropol újság hétfői számában megjelent interjúban. A kormányfő szavai szerint Európát és benne Magyarországot a bankárkorszak tette tönkre, az, hogy az elmúlt 15-20 évben elhitették az emberekkel, következmények nélkül lehet eladósodni, és örökké nyakló nélkül lehet majd olcsó hitelekhez jutni. Voltak olyan országok, mint Románia, vagy Lengyelország, ahol a kormányok megvédték az embereket a bankárkorszak rossz hatásaitól, Magyarországon ezzel szemben a vezetők a bankok oldalára álltak. A helyzet megoldására a kormány olyan új eszközöket vetett be, mint a kilakoltatási moratórium, az árfolyamgát vagy a végtörlesztés lehetősége, amelyek a miniszterelnök szerint eleinte ugyan hangos tiltakozást váltanak ki, utána viszont mérlegelik, majd több európai országban is bevezetik azokat. Orbán Viktor arra is kitért, hogy az európai helyzetet látva a svájci frank árfolyama várhatóan hosszú időn keresztül nem megy vissza arra a szinte, amilyen szinten a többség a hitelt felvette, ezért érdemes élni a végtörlesztés lehetőségével, akár úgy is, hogy forinthitelt vegyen fel erre a célra.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a bonyolult, progresszív adózás munka-, család- és vállalkozásellenes volt. Ezért kivezetik a személyi jövedelemadó bruttósítását és munkaalapú gazdaságot alakítanak ki. „Magyarországnak Európa egyik termelési központjává kell válnia”, ami akkor valósulhat meg, ha az emberek úgy érzik, hogy van értelme dolgozni, amelyre Orbán Viktor szerint az arányos adórendszer sarkallja majd őket. A közmunkaprogramok kapcsán kifejtette: januártól tömegesítik az úgynevezett Start-munkát, a programban foglalkoztatottak számát 2012-ben kétszáz- és háromszázezer közé emelik. Ennek kapcsán megjegyezte: jelenleg 595 ezer ember kap 28 500 forint jövedelempótló támogatást. Számukra a ciklus végére segély helyett a segélynél magasabb, nettó 48 ezer forintos fizetéssel járó Start-munkát adnának – ezt Orbán Viktor föltett szándékának nevezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!