Pár ezren szavaznak igazolással

Forrás: MTI

A legfrissebb adatok szerint több mint ötezren szavazhatnak igazolással a jövő vasárnap tartandó önkormányzati választáson.  Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint eddig 5123 igazolást adtak ki a helyi választási irodák, de az igazolás kiadására jövő péntekig még van lehetőség. Az állandó lakcímük helyett a tartózkodási helyükön voksolók megoszlanak a közel tizenegyezer szavazókör között, így várhatóan nem lesz sorban állás.

A jogalkotó törekvése az volt, hogy az önkormányzati választáson az önkormányzat életében érdekelt személyek szavazzanak, ezért sokkal szigorúbbak az igazolással szavazás feltételei, mint az országgyűlési választáson. Az önkormányzati képviselők választásán csak azok kérhetnek igazolást, akik a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeznek, és ők is csak abban az esetben szavazhatnak az utóbbin, ha azt június 16-át megelőzően jelentették be, és az a szavazás napjáig nem szűnik meg.

2006-ban körülbelül 3500 igazolással szavazó volt az önkormányzati választáson (a 2010-es országgyűlési választáson pedig 57 ezer). Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-jén 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha a választópolgár meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is lehet igazolást kérni úgy, hogy a kérelem szeptember 28-ig megérkezzen a lakóhely szerinti helyi választási irodába.

Az igazolás kiadása után nincs lehetősége a választónak arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon, vagyis csak ott szavazhat, ahová az igazolást kérte. Ha mégis a lakóhelye szerinti szavazókörben jelenne meg, ott a szavazatszámláló bizottság sem engedhetni meg, hogy voksoljon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!