Parragh: a jó szakképzési rendszer a versenyképesség feltétele

Forrás: MTI

A jó szakképzési rendszer a versenyképesség alapvető feltétele, erősíti az adott ország tőkevonzó képességét, a rossz pedig gyengíti – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a WorldSkills rendezvényen Sao Paulóban azt követően, hogy Tállai Andrással, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkárával helyi idő szerint csütörtökön felkereste a rendezvény helyszínét.

A WorldSkills helyszínén a látottakat összegezve Parragh László kiemelte, a világon egyre több országban ismerik fel, hogy a tudást az oktatás és a kutatás-fejlesztés révén kell bevinni a gazdaságba.

Az MKIK elnöke szerint a versenyen és a hozzá kapcsolódó kiállításon egyértelműen kiderül, hogy az ázsiai országok szakemberképzésben erősek, felismerték, hogy a kultúrájukban meglévő szorgalmat a szakképzéssel kiegészítve hatalmas lehetőséget teremtenek országuk fejlődésére. A szakképzés területén a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) erősödését jelzi, hogy Brazília szervezhette az idei WorldSkills versenyt, 2019-re pedig Oroszország nyerte el a rendezés jogát.

Parragh László az európai helyzetet úgy értékelte, hogy a fejlett ipari országok számára továbbra is fontos a szakképzés, érzékelik az ázsiai erősödést, próbálnak versenyezni velük, a hagyományosan jól működő szakképzési rendszerrel rendelkezők – például Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Ausztria – komoly energiát fektetnek a szakmai versenyek adta lehetőségek kihasználásába.

A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszert váltó kelet-közép-európai országok közül Magyarország élen jár a szakképzés fontosságának felismerésében, a rendszer átalakításában. Megtörtént a hazai jogszabályi környezet átalakítása, most a bevezetésén van a hangsúly, és ez a magyar gazdaságnak versenyelőnyt jelenthet a régiós versenytársakkal szemben.
 

A szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén augusztus 11. és 16. között 63 ország több mint 1200 versenyzője méri össze tudását 50 versenyszámban. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakmunkás képviseli. Az eredményt a vasárnapi záróünnepségen hirdetik ki.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!