Schanda Tamás: Hatmilliárd forintos támogatás egyetemi energiahatékonysági fejlesztések előkészítésére

Megjelent a Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése című felhívás, amely 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a felsőoktatási intézmények energiahatékonyságot fokozó beruházásainak előkészítését - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a minisztérium közleménye szerint.

kdnp.hu - MTI

A közleményben elmondta, a tervezett fejlesztések hozzájárulnak Magyarország kibocsátás-csökkentési, klímasemlegességi céljainak eléréséhez, mérséklik az egyetemek energiaköltségeit, korszerűbb, kényelmesebb körülményeket biztosítanak az oktatók munkavégzéséhez, a hallgatók tanulásához.

 A KEHOP-5.2.15-21 pályázat keretében a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény mellékletében felsorolt, államilag elismert felsőoktatási intézmények és a Magyarországon nyilvántartásba vett, felsőoktatási intézményt fenntartó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok igényelhetnek legfeljebb 1 milliárd forintot épületenergetikai projektek előkészítésére és azok elindításának ösztönzésére. A kivitelezések előkészítését a támogatási szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 12 hónapon belül, de legkésőbb 2023. november 30-ig meg kell valósítani.

A pályázati támogatással megtervezett beruházások eredményeként a felsőoktatási intézmények energiafelhasználása csökken, nagyobb mértékben támaszkodhat a tiszta megújuló energiaforrásokra. A fejlesztésekkel elért megtakarítások növelik az intézmények pénzügyi mozgásterét, amelyek így több forrást fordíthatnak a képzések színvonalának növelésére.

Schanda Tamás kiemelte, hogy a kormány azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, ezért korábban sosem látott összegeket szán a hazai felsőoktatásra. 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken. Jövőre a több mint 1000 milliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 1,9 százalék közelébe nő, hazánk a felsőoktatási ráfordításokban így éllovasnak számít Európában. A kormány a magyar oktatás történetében egyedülálló forrásmennyiséggel támogatja a képzési kínálat versenyképességének növelését - hangsúlyozta a KDNP alelnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!