Simicskó István cáfolja Mizsért, csak alelnök szeretne lenni

Közeledik a Magyar Öttusa-szövetség tisztújító közgyűlése, szeptember 2-án ismét szavaznak a küldöttek arról, milyen vezetés irányítsa a jövőben a sportág életét. Simicskó István volt honvédelmi miniszter valamint sportért és az ifjúságért felelő államtitkár neve az elnöki és alelnöki pozícióban is felvetődött – kiderült, utóbbira pályázik a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

kdnp.hu – magyarnemzet.hu

Több mint egy héttel ezelőtt a sportág jövőjéről folytatott megbeszélést Bretz Gyula, a Magyar Öttusa-szövetség elnöke, valamint Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség első embere, a BHSE elnöke. Az egyeztetés során természetesen felvetődött a sportág jövő heti tisztújító közgyűlése is, hiszen több fórumról is megkeresték Simicskó Istvánt, hogy vállaljon szerepet a sportág vezetésében.

Az elmúlt napokban közösségi oldalán és a médiában is éles bírálatot fogalmazott meg Szöul olimpiai bajnoka, Mizsér Attila, aki a jövő érdekében változásokat sürget a sportágban. Az elmúlt időszakban az elnökség mellett tanácsadói szerepet vállaló sportvezető általános alelnöki pozícióban szeretné a megújulást koordinálni a szövetségben, s a változásokhoz a garanciát Simicskó István elnöklésével látná biztosítottnak. Mi több, pénteken az SzPress Hírszolgálatnak konkrétan úgy nyilatkozott, hogy Simicskó István vállalja is a felkérést az elnöki posztra.

– Nem titok, én kerestem meg Simicskó Istvánt és győztem meg arról, hogy pályázza meg az elnöki széket, én pedig mellé felsorakozva tölteném be az általános alelnöki tisztet – mondta többek között Mizsér Attila.

A meglehetősen zavaros történet azonban szombaton újabb fordulatot vett, a volt honvédelmi miniszter a Nemzeti Sportban cáfolta, hogy elnöki ambíciói lennének, viszont az alelnöki posztot szívesen betöltené.

– Nagy megtiszteltetés, hogy az öttusasportból elnöki és alelnöki felkérés is érkezett felém, úgy döntöttem, hogy az alelnöki posztban szeretnék segítségére lenni a sportágnak. Korábban már tanácskoztam Bretz Gyulával, a sportág elnökével, bízom benne, hogy a jövőben is sokat beszélgetünk majd ennek a nagy hagyományokkal és szép sikerekkel rendelkező sportágnak a jövőjéről, lehetőségeiről. Az öttusa világa intelligens, értelmes, sokoldalú képességekkel rendelkező emberekből áll, bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban jól együtt tudunk majd működni a sportág vezetésével, s ehhez egy jól együttműködő elnökség is szükségeltetik. Jelenleg vannak pengeváltások, bízom benne, hogy ezek elcsitulnak és a munka, valamint az eredményesség mentén halad majd tovább a sportág. Én mindenképpen ebben kívánom segíteni, támogatni a magyar öttusasportot – fogalmazott Simicskó István a sportnapilapban.

Simicskó István egyébként az elmúlt időszakban a sportág több prominens szereplőjével is találkozott, csütörtökön például Székesfehérváron járt, ahol a 2004-es athéni olimpia aranyérmesével, a szövetség jelenlegi általános alelnökével, Vörös Zsuzsannával tárgyalt.

– Több mint háromórás megbeszélést folytattunk Simicskó Istvánnal, akivel a sportág helyzetéről, az öttusa múltjáról, jelenéről és természetesen a jövőjéről is szót ejtettünk. Megtekintette a létesítményeinket, bepillantást kapott szakosztályunk működésébe és természetesen a közgyűlés kapcsán személyi kérdésekről is beszélgettünk. Mi abba a támogatói körbe tartozunk, akik Simicskó Istvánt alelnöknek jelölték, nagyon fontosnak tartjuk a jelenlétét a szövetség vezetésében – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vörös Zsuzsanna, aki elmondta azt is: ismét elfogadta az általános alelnöki jelölést, s több egyesület támogatását is élvezi.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!