Szijjártó: Magyarországon mindenki élhet a demokrácia adta jogaival

Forrás: MTI

Magyarország demokratikus jogállam, szabad ország – jelentette ki a hétfő este az operaháznál tartott tüntetésre reagálva a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter kedden újságírók előtt azt mondta: a Fidesz jelenlegi vezető politikusai közül többen is azért küzdöttek az 1980-as évek végen, az 1990-es évek elején, hogy a rendszerváltás után demokrácia legyen az országban, és az emberek élhessenek alapvető demokratikus jogaikkal, így például a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságjogával. A hétfői napon is ez történt – mondta.

Mint fogalmazott, mindenkinek megvolt a saját munkája: a kormánynak, hogy „méltó módon útjára bocsássa" az új alaptörvényt, másoknak pedig az, hogy ez ellen tiltakozzanak. A legfontosabb, hogy „biztosítsuk annak lehetőségét, ki-ki elvégezze a saját munkáját, ebben ne akadályozzuk egymást" – tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: ez így is történt, mindenki élt a demokrácia adta jogaival.

Szijjártó Péter kérdésre közölte: Orbán Viktor miniszterelnök érkezése az operaházba és távozása onnan az előzetes terveknek megfelelően történt ugyanazon a Dalszínház utca felőli bejáraton keresztül.

Arra a kérdésre, hogy mi volt Orbán Viktor véleménye a tüntetésről és annak mondanivalójáról, a szóvivő azt válaszolta, „az új alaptörvényről nekünk világos az álláspontunk, és ezt az álláspontot a miniszterelnök hétfőn valamennyi olyan rendezvényen megerősítette és elmondta, amelyen ő nyilvánosan szerepelt". Vagyis azt – folytatta –, hogy az új alaptörvény, a korábbival ellentétben, meg tudja védeni az országot az eladósítástól, az elszegényítéstől és a kiszolgáltatástól. Ez egy modern, az európai értékeknek megfelelő alaptörvény – jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve ugyanakkor: azt soha senki nem várhatja egy országban, hogy a kormány döntéseivel mindenki egyetértsen.

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP közlése szerint szélsőjobboldali tüntetők két szimpatizánsukat is durván bántalmazták az Opera előtti demonstráción, a miniszterelnök szóvivője azt mondta: ha LMP-s aktivisták olyan helyzetbe kerültek, hogy valaki erőszakoskodott velük, akkor tegyenek feljelentést, a hatóságok pedig megindítják a szükséges eljárásokat.

Az operaház közelében hétfő este civil szervezetek és több ellenzéki párt szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!