Egyházi vezetők tiltakoznak a vallási jelképek kigúnyolása miatt

A vallási jelképek, szentségek és szent helyek meggyalázása, kigúnyolása ellen tiltakozásukat fejezték ki különböző egyházak, felekezetek vezetői, elöljárói. Az eredeti nyilatkozathoz még később is csatlakoztak egyházak képviselői.

Egyre többször kerülnek vallásukat gyakorló magyar polgárok megalázó helyzetbe amiatt, hogy hitbeli meggyőződésük gúny tárgyává és újságírók, politikusok céltáblájává válik.

Ízléstelenség, tudatos megalázás, az értékek negligálása keveredik ezekben az akciókban, amelyeket nem nézhetünk tétlenül, hangot kell adni nemtetszésünknek és ki kell állni értékeink mellett. A vallás szabad gyakorlása alapvető jogunk, ezt fejezték ki a különböző felekezetek képviselői aláírásukkal.

A nyilatkozat közvetlen előzménye, hogy Jézust és Müller Cecíliát ábrázoló gúnyrajz jelent meg 2020 áprilisában a Népszavában. A karikatúra miatt Vejkey Imre a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított a lap ellen az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján, amit a bíróság első fokon elutasított.

A döntés után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Veres András felháborodását fejezte ki. Az MTI-vel azt közölte:

a 2020 tavaszán megjelent karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a pandémia alatt munkáját végző, keresztény tisztifőorvost is gúny tárgyává tette.

Az MKPK elnöke megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a szerinte keresztényellenes karikatúra "arcátlan módon" egy szakmai díjat kapott néhány hónappal ezelőtt. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a "karikatúra jópofa".

Megjegyezte: "a hírek szerint" a perben az is elhangzott érvként, hogy a karikatúra nem irányult a katolikus közösség ellen, csupán a politikai véleménynyilvánítás eszköze volt. Veres András hangsúlyozta, a püspöki konferencia elnökeként szeretné világossá tenni:

felháborítónak és diszkriminatívnak tartják, hogy politikai célra használjanak fel vagy jópofának nevezzenek bármely olyan írást vagy rajzot, amely a keresztény vagy bármely más vallási közösséget méltóságában sérti, megalázza vagy alapvető értékeit, jelképeit gúny tárgyává teszi.
 

Nyilatkozat

Vallási közösségek vezetőiként tiltakozásunkat fejezzük ki a vallási jelképek, szentségek és szent helyek meggyalázása, kigúnyolása ellen.

Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT)
Steinbach József református püspök, elnök
Dr. Fischl Vilmos főtitkár

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK)
Dr. Veres András katolikus püspök, elnök

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ)
Heisler András elnök

Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH)
Győrfi László választmányi elnök

Magyarországi Muszlimok Egyháza
Sulok Zoltán Szabolcs elnök

 

 

 

Nyitókép:123rf

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!