Hollik István: Brüsszel a felelős az európai „rezsiválságért”!

Ma Európában „rezsiválság” van, és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a szombaton az MTI-hez eljuttatott videójában.

Hollik István a felvételen leszögezte: Brüsszel erőltette – klímavédelem címszava alatt - a hagyományos európai energiatermelés leépítését, miközben minden átmenet nélkül liberalizálták a gáz- és árampiacot.

„Ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az európai embereket és vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak. Most pedig azt mondják, hogy nincs mit tenni a magas árak ellen” – fogalmazott a politikus.

Hollik István

Hozzátette, hogy ezt az álláspontot osztja a magyar baloldal is, „de ezt a lemezt már ismerjük”: ez az a régi gyurcsányi politika, ami 2010 előtt a háromszorosára emelte a rezsi árát.

A baloldal szerint a rezsicsökkentés – ami egyébként egyértelmű segítséget nyújtott a magyar embereknek – egy felelőtlen döntés volt. Szerintünk viszont az egyetlen lehetséges döntés volt a rezsicsökkentés, ami ráadásul már bizonyított is, hiszen bevezetése előtt a rezsi ára nálunk volt az egyik legmagasabb Európában”

– hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy most viszont ez az egyik legalacsonyabb.

Hollik István úgy folytatta: az áremelési terveket Brüsszelben most megpróbálják klímavédelemnek álcázni, ami azt jelenti, hogy az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert kibővítenék a közúti közlekedésre, vagyis az autókra, valamint az épületekre, vagyis a családi házakra és a lakásokra.

Klímavédelemről beszélnek, közben egy új adónemet vezetnének be. Ez havi 32 ezer forintba kerülne a magyar embereknek”

– emelte ki Hollik István, hozzátéve, hogy a magyar baloldal támogatja Brüsszel tervét.

„Mi viszont ellen fogunk állni ezeknek a brüsszeli terveknek; meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, és a V4-es országokkal együtt meg fogjuk vétózni az uniós klímaadó tervét, mert úgy gondoljuk, hogy a klímavédelem árát nem az európai és a magyar embereknek, hanem a nagy klímaromboló multicégeknek kell megfizetniük” – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!