Juhász Hajnalka üzenete a Fiatalok világnapján

Olyan jó, hogy vagytok nekünk, kedves Fiatalok! Nélkületek sokkal kevesebb lenne a világunk. Nem lenne benne annyi útkeresés, szín és hang, ami arra inspirál minket, hogy folyamatosan tágítsuk világlátásunkat, más oldalról is nézzük a dolgokat.

A ti bátorságotok, sokszor kendőzetlen őszinteségetek úgy kell nekünk, mint „ételbe a só”. Azt hiszem, nekünk politikusoknak tanulnunk kell tőletek! Van, aki hajlott kora ellenére is, lényegileg fiatal tudott maradni. Szent II. János Pál pápa, a „fiatalok pápája” ilyen ember volt. Ő mondta egyszer, hogy „látom bennetek a hajnal hírnökeit”. Igen, nekünk is így kell figyelnünk rátok. Rátok, akik majd remélhetőleg tovább viszitek mindazt a jót, amit elértünk az életben és majd tovább tökéletesítitek világunkat a következő nemzedékek számára. Már a TI fiataljaitok számára. Ezért igyekszünk úgy cselekedni a politikában, hogy olyan világot kapjatok tőlünk, amiben sikeresen kiteljesedhettek. Ez a mi legfőbb feladatunk, hogy mi már előre egyengessük ti és családotok boldogulásának útját. Azért, hogy hiányt nem szenvedő, tanult, tapasztalt, minél gondtalanabb életetek lehessen egy remélhetőleg keresztény identitásához visszatért Európában, egy keresztény Magyarországon.

Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!