Meghatározó kereszténydemokrata jelenlét az Országgyűlésben, a kormányban és az önkormányzatokban – ülésezett a KDNP Önkormányzati Tanácsa

A KDNP Önkormányzati Tanácsa 2023. április 20-án tartotta ülését a Barankovics István Országgyűlési Irodaházban, Budapesten. Az eseményen résztvevő kereszténydemokrata önkormányzati képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek, illetve vármegyei közgyűlési tisztségviselők a KDNP vezetői és kormányzati szereplők előadásait hallgathatták meg.  

Semjén Zsolt és Simicskó István a KDNP Önkormányzati Tanácsában

A jelenlévőket elsőként Simicskó István, a KDNP alelnöke, parlamenti frakcióvezető köszöntötte. A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője elmondta: a kereszténydemokrácia Magyarországon növekvő pályára került, amit jól mutat, hogy a KDNP a második legnagyobb frakcióval rendelkezik az Országgyűlésben.

Simicskó István elmondta: az önkormányzatokra, mint „kis parlamentekre” tekint, hiszen helyi testületekben ugyanolyan mechanizmusok működnek, mint a törvényhozásban.

Simicskó István a KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciáján

Kiemelte, hogy komoly hátországot jelent az önkormányzati jelenlét a parlamenti munkához,  a Fidesz–KDNP-s önkormányzati vezetők nélkül nem lenne lehetséges, hogy a kormányzó pártok országgyűlési választásokat nyerhessenek. Emiatt is nagy szükség van a helyben élők munkájára, hiszen ők azok, akik napi kapcsolatban állnak a szavazókkal, ismerik mindennapi problémáikat és segíteni tudnak nekik ezek megoldásában.

Simicskó István a KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciáján

Simicskó István kiemelte: nem igaz az a baloldal által sokszor hangoztatott mondat, miszerint az állam kivérezteti az önkormányzatokat. Több intézkedés, mint az önkormányzatok adósságának átvállalása és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt szükségessé vált rezsitámogatás éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodik. A kereszténydemokrata frakcióvezető beszéde végén úgy összegzett: harmonikus együttműködést lát az önkormányzati világ és a parlamenti képviselőcsoport munkája között.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a KDNP Önkormányzati Tanácsán

A külhoni magyar önkormányzati vezetők nevében jelenlévő Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is üdvözölte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy stratégiai fontosságú számukra a Kereszténydemokrata Néppárttal való partneri együttműködés. Aláhúzta annak fontosságát, hogy szoros és prosperáló együttműködése legyen az anyaországgal a határon túli magyar önkormányzatoknak – s ennek az egymást segítésnek természetesen kölcsönösnek kell lennie.

Simicskó István, Semjén Zsolt és Latorcai Csaba a KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciáján

A jól működő, egymásra figyelő, egymásra számító kapcsolatok példájaként hozta fel a testvértelepülések hálózatát. Néhány mondatban kitért az otthoni társadalmi nyomással való szembenézés szükségességére, valamint arra, hogy az önkormányzatok ereje többek között abban rejlik, hogy a közösség nyelvén tudják megszólítani az embereket. „Hittel és alázattal végezzük a dolgunkat!” – fogalmazott a politikus.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a konferencia nyitóbeszédében elemezte a különböző bel- és külpolitikai folyamatokat.

Semjén Zsolt a KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciáján

Részletesen kitért a jövőre esedékes önkormányzati és EP-választás fontosságára, illetve a kereszténydemokraták felelősségére az arra való mozgósításban.

A miniszterelnök-helyettes rávilágított a választást befolyásoló társadalmi és gazdasági folyamatokra, valamint mindezek hazai, illetve európai aspektusaira. Megkerülhetetlen kérdésként elemezte a háború témakörét, a családok megsegítését és keresztény kultúránk védelmét.

Semjén Zsolt a KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciáján

A KDNP Önkormányzati Tanácsa konferenciájáról szóló további cikkeink ide és ide kattintva érhetők el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!