Nacsa Lőrinc: Kampányakció volt az ellenzék által kezdeményezett parlamenti ülés

Az ellenzék színtiszta kampányakciójának nevezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének pénteki összehívását a kormánypártok nevében nyilatkozó KDNP-s Nacsa Lőrinc.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

A politikus pénteken ezt azzal is alátámasztotta, hogy az üléstől az ellenzék közel harmada, vagyis tizennyolc képviselőjük is távol marad, holott az ellenzék kezdeményezte annak összehívását.

Ebben a kampányakcióban a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt – hangsúlyozta. Már csak azért sem, mert teljesen álságosnak és kétszínűnek tartják, hogy „azok az ellenzékiek akcióznak most, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajbajutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg” – fogalmazott.

Az elmúlt években a Fidesz-KDNP parlamenti többség és a kormány számos intézkedést hozott a bajbajutott családok érdekében. Csak az eszközkezelő 36 ezer családot mentett meg, akik közül már csaknem húszezren jelezték, hogy élnek a felkínált lehetőséggel és így visszakaphatják otthonukat – ismertette.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!