Rétvári Bence: Az elmúlt évtizedben a nélkülözők száma Magyarországon csökkent a negyedik legnagyobb mértékben az unióban

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára, a KDNP politikusa kedden az Országgyűlésben azt válaszolta Lőcsei Lajosnak (Momentum) – aki szerint szemfényvesztés a „Fidesz-csoda” – , hogy az elmúlt évtizedben a nélkülözők száma Magyarországon csökkent a negyedik legnagyobb mértékben az unióban.

Ennek oka, hogy a kormány munkára, adócsökkentésre és beruházásra épülő politikát hirdetett a korábbi, segélyezésen alapuló politika helyett. Sorolta a családpolitikai intézkedéseket, a többi között a szociális támogatások megháromszorozását említette.

Nincs olyan ország Európában, amely az átlagbérhez képest nagyobb arányú rezsitámogatást nyújt, mint Magyarország – folytatta, és rámutatott: jelenleg minden országban a rezsiszámlák kifizetése a legnehezebb feladat jelenleg. Emlékeztetett, hogy az ellenzék korábban szemfényvesztésnek minősítette a rezsicsökkentést.

Azt is felrótta a politikusnak, hogy párttársai még szigorúbb szankciókat követeltek, valamint fegyverfelajánlást Ukrajna számára. Pedig a háborúnak az vethet véget, ha kevesebb fegyver ropog és kevesebb szankció lesz. A háború és a szankciók miatt ugyanis ma minden európai szegényebb, mint egy éve – jelentette ki az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!