Simicskó István: Döntsön a DK, hogy elhatárolódik vagy azonosul László Imre szavaival

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere a szuperkórház építése elleni tiltakozásával került korábban reflektorfénybe, ám a múlt heti, Hitlert méltató szavai nagyobb ismertséget szereztek számára - írja a Magyar Hírlap.

Botrányos értékelésével annyira zavarba hozta elvtársait is, hogy sokáig szavakat sem találtak. Több mint egy hétre volt szükség ahhoz is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester megtalálja a vállalhatatlan kijelentések pozitív kicsengését.

„László Imre bocsánatot kért, és ez végtelenül nagy dolog” – fogalmazott végül a főpolgármester. Szerinte az ügyet ezzel le is lehet zárni, megmutatkozott László Imre emberi nagysága. Ezzel szemben Újbuda korábbi polgármestere, Hoffmann Tamás lemondásra szólította fel utódját.

Lemondás helyett azonban a városvezető – miután a minap az emberjogi harcost, Nelson Mandelát összekeverte az auschwitzi haláltábor orvosával, Josef Mengelével – információk szerint hosszabb szabadságra ment. Simicskó István, a KDNP nemrég megválasztott frakcióvezetője lapunknak azt mondta: „Nem hittem a fülemnek, hogy valaki közéleti emberként, de akár magánemberként is pozitív összefüggésben emlegeti Adolf Hitlert, aki egy népirtó, fajelméletet megálmodó, beteges gondolkodású, sötét személyisége a 20. századi történelemnek, egyértelműen negatív szereplő.

Megdöbbentő pozitív példaként felhozni bármilyen értelemben. Ha ezt egy jobboldali politikus mondta volna, akkor már világbotrány lenne.” Simicskó felszólítja a DK tagjait, vezetőségét, hogy döntsenek: elítélik ezt, és elhatárolódnak kijelentésétől, vagy azonosulnak, egyetértenek ezzel. Mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciákat, László Imrének távoznia kell a közéletből – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!