Simicskó István: Köszönet jár a közösség szolgálatáért

Szent Flórián napján, a tűzoltók védőszentjének ünnepén Simicskó István országgyűlési képviselő látogatást tett az újbudai tűzoltó parancsnokságon, hogy az egész állománynak kifejezze nagyrabecsülését áldozatos munkájukért, melyről a képviselő a délután során az Országgyűlésben is megemlékezett - írja a Magyar Nemzet.

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos (j3) látogatást tesz Újbuda tűzoltó parancsnokságán (Budapest, 2020.05.04. Magyar Nemzet Fotó: Nagy Mihály)

– Nagyon fontosnak tartom, hogy tiszteletünket fejezzük ki azok felé, akik már a járványveszély előtt és azóta is önfeláldozóan végzik munkájukat a magyar emberekért. Fontos, hogy a viták mellett a köszönet hangjának is teret adjunk a Parlamentben. Szent Flórián az önfeláldozás példaképe is, aki vértanúhalálával megmutatta, a bajban mutatkozik meg, ki milyen ember.

Köszönet mindazok odaadásáért, akik hivatásuk gyakorlása során nap mint nap helytállnak, különösen ebben az időszakban, amikor mindenkire emberfeletti munka hárul. Köszönjük a tűzoltók rendőrök, katonák, orvosok, ápolók, bolti eladók, tömegközlekedésben dolgozók mindennapi helytállását és mindenkiét, akik munkájuk során a közösséget szolgálva, nagyon-nagyon sokat tesznek azért, hogy a magyar emberek túljussanak ezen a veszélyhelyzeten – emelte ki mai országgyűlési felszólalásában Simicskó István.

Újbuda kormánypárti országgyűlési képviselője azután fejezte ki köszönetét a parlamentben is, hogy látogatást tett a kerület tűzoltó parancsnokságán. A politikus felszólalásában a kormányt is méltatta – kiemelve, hogy az elmúlt tíz évben folyamatos válságokon kellett úrrá lennie –, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helytállásáért, valamint Szijjártó Péter miniszter fáradozásaiért. – Nem csak a külföldön rekedt magyar állampolgárok hazahozatalról gondoskodtak, de rekordidőn belül több tízmillió maszkot, valamint védőfelszereléseket, lélegeztetőgépeket hoztak be az országba; elősegítve ezzel a kórházak helytállását, hogy az ott dolgozó szakemberek megfelelő eszközök segítségével végezhessék munkájukat – emlékeztetett.

Simicskó István kiemelte, mindannyian felelősséggel tartozunk az emberiségért, nemzetünk jövőjéért, ezért köszönet illeti meg azokat is, akik elfogadták, megfogadták a kormány korlátozó intézkedéseit és betartották azokat a szabályokat, amelyek a járvány terjedésének megfékezésére irányultak. – Köszönet jár érte valamennyi magyar állampolgárnak – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!