Soltész Miklós: A baloldalra nem számíthatunk  

Soltész Miklós (KDNP) arról beszélt az Országgyűlésben: Magyarország jól teljesített a járvány elleni védekezésben, azonban a sikeres védekezést és annak folytatást sokan és sok helyről támadták.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára

Hozzátette: Brüsszel nem tett semmit, csak migrációval fenyegetett, Soros György pedig a forint ellen támadást indított és az örökötvénnyel örökös eladósodást akar Magyarországnak. 
   
Úgy értékelt: a hazai baloldal, „Gyurcsánytól Jobbikig", nem támogatta a veszélyhelyzet kihirdetését. Álhírgyártással, és a védekezésben résztvevőket lejárató kampánnyal vádolta a baloldali politikusokat. Jelezte: a járvány második hulláma visszatérhet, ezért fontos a nemzeti konzultáció.
   
Úgy fogalmazott: tudják, hogy a baloldali ellenzékre nem számíthatnak, ők „nemzetben sohasem gondolkodtak", és ha egyáltalán konzultációt indítanának, akkor az arról szólna, mikor hazudjanak, reggel, éjjel, este vagy minden napszakban.
   
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, reagálva Soltész Miklós beszédére azt hangsúlyozta: az emberek összefogásának köszönhetően Magyarország több országhoz képest is sikeresebben védekezett a járvány ellen.   
   
Úgy értékelt: az ellenzékre sem a parlamentben, sem azon kívül sem lehetett számítani, nem támogattak semmit, ami segítette volna a védekezést, ugyanakkor igaztalan támadásokat indítottak a kormány ellen, kamuvideókkal, álhírekkel.   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!