A családtudományokban több évtizedes tapasztalatokra lehet visszanyúlni

A családtudományoknál a demográfiai kérdést tartja fontosnak a kormány,  például annak kutatását, mi befolyásolja a gyermekvállalási kedvet – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

kdnp.hu – MTI

A miniszter kiemelte: amikor a kormány a demográfiai kérdést állítja előtérbe, az individuális helyett közösségi szemlélettel közelít, vagyis arra hívja fel a figyelmet, hogy egy ember kibontakozásakor „nemcsak az útjában állhat” egy másik ember kibontakozása, hanem a kettő segítheti is egymást. Erre a legjobb „laboratórium” a család, ahol „magától értetődőnek tartjuk, hogy egymás segítésén keresztül mi is gazdagodunk” – mondta.

A kormány korábban bírálta, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen gender studies mesterszak indul. Balog Zoltán március elején bejelentette, hogy ősztől családtudományi mesterképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE), egyúttal azt is hangsúlyozta: a kormány nemet mond a társadalmi nemekre, igent mond azonban a változó társadalmi szerepekre.

A miniszter ezzel kapcsolatban a rádióműsorban kifejtette: a genderelmélet kezdetben valóban nagyon fontos hiányt próbált pótolni. Azt, hogy ne csak a biológiai nemből következő sajátosságokat vizsgálják, hanem a társadalmi szerepeket is, amelyek befolyásolják a nők és férfiak helyzetét a társadalomban, viszonyulásukat egymáshoz, gyermekükhöz, a munkaerőpiachoz. Ezek mind nagyon fontos kérdések – jelentette ki, hozzátéve: a probléma az, hogy a legújabb tendencia szerint a gendermegközelítés szembefordul a biológiai nemmel. „Mi meg úgy gondoljuk, hogy legalább azt a biztonságot hagyjuk már meg a gyerekeinknek a 21. században, a bizonytalanságok világában, hogy ők kislánynak meg kisfiúnak születnek” – mondta Balog Zoltán.

A BCE-n indítandó mesterszakkal kapcsolatban hozzátette: a családtudományokban több évtizedes tapasztalatokra lehet visszanyúlni, komoly és elismert tudományágról van szó, amelyet Európa-szerte oktatnak egyetemeken. Tehát nem igaz, hogy ezt „kitaláltuk és két perc alatt végig akarjuk zavarni” az akkreditációs folyamaton – hangsúlyozta.

A minisztert azzal kapcsolatban is kérdezték a műsorban, hogy csütörtökön a kormány tudatta: a gyermekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok indulnak még az idén. Balog Zoltán azt mondta: azon is gondolkodnak, hogy valamilyen kedvezményt biztosítsanak azoknak a munkaadóknak, amelyek elősegítik, hogy munkavállalóik részt vegyenek a szűréseken. De a szűréseket a munkaalkalmasság részévé is lehetne tenni – vetette fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!