Alacsony hiány, csökkenő államadósság [+videó]

A kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politikának köszönhetően 2016-ban az államháztartási hiány a nemzetgazdasági tárca várakozásainak megfelelően a GDP 1,7%-ára teljesült, míg az államadósság a GDP 74,1%-ára mérséklődött. Mindez összhangban van a kormányzati célkitűzésekkel, valamint igazolja a meghozott intézkedések sikerességét.

kdnp.hu – kormany.hu

A túlzotthiány-eljárásról szóló közösségi szabályoknak megfelelően az EU tagállamainak statisztikai hivatalai évente kétszer – tavasszal és ősszel – jelentést készítenek a kormányzati szektor hiányának és adósságának uniós módszertan szerinti alakulásáról.

A KSH által publikált 2016-ra vonatkozó előzetes adatok szerint a kormányzati szektor hiánya a GDP 1,7%-a, ami megegyezik a minisztérium tavaly ősszel közölt előrejelzésével, illetve némileg kedvezőbb a tavalyi költségvetési törvényben rögzített 2%-os hiánycélnál. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó- és járulékbevételek, valamint a jövedéki adók és az árukhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolódó adók többlete mellett egyedi tételek is hozzájárultak az alacsonyabb hiányadatoz. Másrészről mérsékeltebben teljesültek a költségvetés egyes kiadásai a tervhez képest, melyek közül a kamatkiadások 40 milliárdos, illetve a közfoglalkoztatási program 70 milliárd forintos megtakarítása emelhető ki. 2016-ban két módosítással különféle szakpolitikai területek (pl. oktatás, egészségügy), továbbá a gazdaság élénkítését szolgáló intézkedések (pl. beruházások, otthonteremtés) támogatását biztosította a büdzsé. Jelentős (285 milliárdos) többletet mutatott az önkormányzati alrendszer pénzforgalmi egyenlege is. 2015-höz képest 0,6 százalékponttal a GDP 74,1%-ára csökkent az államadósság-mutató, amely 2017-ben várhatóan még alacsonyabb lesz, összhangban a 2,4%-os, uniós módszertan szerinti hiánycéllal.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikai eredményei tehát vitathatatlanok: 2013-ban hazánk kikerült az akkor már egy évtizede zajló túlzotthiány-eljárás alól, az államháztartási hiány rendre a GDP három százaléka alatt teljesül, a GDP-arányos államadósság folyamatosan csökken, 2016-ban pedig már mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő (Fitch Ratings, Sandard & Poor’s, Moody’s) ismét befektetésre ajánlott kategóriába emelte a szuverén magyar államadósságot. Ennek eredményeként Magyarország visszanyerte önrendelkezését a nemzetközi pénzügyi környezetben. Ez teremti meg a lehetőségét azon gazdaságpolitikai intézkedéseknek, melyek a magyar emberek boldogulását, a családok megerősödését, a vállalkozások fejlődését, valamint az elkövetkezendő időszak dinamikus gazdasági növekedését szolgálják majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!