Anyagilag is segíti a kormány a fiatal házasokat [+videó]

A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Novák Katalin az V. kerületi anyakönyvi hivatal házasságkötő-termében tartott eseményen kiemelte: az adókedvezmény mellett a kormány az otthonteremtési támogatással is segíti a fiatalokat.

Kifejtette: a fiatal házasok adókedvezményét érintő fontos változás, hogy a kedvezmény két évig vehető igénybe, függetlenül attól, hogy mikor fogan meg az első gyermek. Ha pedig gyermeket vállalnak, a fogantatás utáni 91. naptól igénybe vehető az első gyermek után járó családi adókedvezmény, így a két lehetőséggel együtt összesen 15 ezer forint megtakarítás érhető el havonta – magyarázta.

Az államtitkár elmondta: eddig összesen 23 ezer házaspár élt az adókedvezmény lehetőségével, és ez a szám folyamatosan emelkedik. A cél a fiatalok figyelmének felhívása a lehetőségre, hogy mindenki, akinek jár, érvényesíteni tudja a kedvezményt – közölte.

Novák Katalin kitért rá: az adókedvezményt a kétéves időtartamra visszamenőleges hatállyal vezették be, vagyis azok vehetik igénybe, akik 2014. december 31. után kötötték első házasságukat.

Arra is kitért, hogy nem kell mindkét munkáltatónak igazolnia, hogy a házaspár melyik tagja veszi igénybe az adókedvezményt, elég ha az egyik fél munkáltatója igazolja.

Magyarország erősödik, és a kormány azt szeretné, ha ezt a fiatal házasok is éreznék – jelentette ki az államtitkár. Mint mondta, úgy tűnik, Magyarországon ismét egyre népszerűbb a házasságkötés, 16 éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint most, és remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a fiatalok bíznak a jövőjükben, mernek közös jövőt tervezni maguknak, a kormányzat pedig ehhez igyekszik a lehető legtöbb támogatást megadni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!