Aradszki András: a magyar energiaszolgáltatás kiegyensúlyozott és biztonságos

Magyarországon a gáz- és az áramszolgáltatás kiegyensúlyozott és biztonságos – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős kreszténydemokrata államtitkára az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős kreszténydemokrata államtitkára

Hiába mondta az ellenzék 2013-ban, a rezsicsökkentés elindulásakor, hogy a rezsicsökkentés hatására ellehetetlenül a szolgáltatás, nem tudnak fejleszteni a szolgáltatók és nem tudják majd elvégezni a megfelelő karbantartásokat – tette hozzá az államtitkár.

Aradszki András hangsúlyozta: a lakosság összes tartozása a különböző szolgáltatásoknál, a 2013-as 83 milliárd forintról 46 milliárd forintra mérséklődött. 2013-ban 137 ezer fogyasztónál kellett kikapcsolni a közműszolgáltatást, az idén már csak 59 ezer ilyen eset volt.

Az államtitkár kifejtette: ez pozitív irányú változás, ami biztos hátteret ad a szolgáltatóknak is, hiszen csökkennek a kintlévőségeik, ebből következően el tudják végezni a jogszabályban előírt beruházásokat, fejlesztéseket és karbantartásokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!