Egész évben 4 százalék felett teljesíthet a magyar gazdaság [+videó]

Rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve sajtótájékoztatón kedden Budapesten. A tárca szerint egész évben 4 százalék fölött teljesíthet a magyar gazdaság.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

A KSH jelentése szerint 4,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt az éves növekedés. Az előző negyedévhez mérten 1,3 százalékkal emelkedett a GDP volumene.

Az elemzői konszenzus 3,5 százalékos bővülést prognosztizált.

A miniszter hozzátette: a tárca tervei szerint egész évben 4 százalék fölött fog teljesíteni a magyar gazdaság, az eddigiek alapján ez mindenképpen megvalósulhat. Egyetlen makrogazdasági elemző vagy bank sem számított ekkora növekedésre – jelezte.

Reményét fejezte ki, hogy a kedvező eredmények hatására a hitelminősítők és a nemzetközi szervezetek is felülvizsgálják a magyar gazdaságra vonatkozó adataikat.



Kiemelte: a KSH adatai szerint az ipar 1,5 százalékkal, az építőipar 0,5 százalékkal járult hozzá a GDP-növekedéshez. A növekedést alapvetően meghatározta, hogy az ipar teljesítménye 7,8 százalékkal emelkedett az első negyedévben, az építőipar pedig csaknem 25 százalékkal nőtt, a hazai és uniós források egy része most jutott el az ágazatba.

A tárcavezető szerint az építőiparban további növekedési potenciál van, a hazai és uniós források felhasználása, a csok térnyerése látszik az építési engedélyek kiadásán, mindez még tovább fogja húzni az ágazatot.

A mezőgazdaság teljesítménye ugyanakkor inkább visszafoghatta a gazdaság teljesítményét.

A szolgáltató szektor kedvező teljesítménye mögött a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás és adócsökkentés hatása áll, ami javítja a vállalatok versenyképességét. Az előzetes adatok szerint a vendéglátás 6-7 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 3-5 százalék között nőtt az első negyedévben – ismertette, hozzátéve, ezt a KSH később pontosítja. Megjegyezte, hogy legutóbb három évvel ezelőtt nőtt ilyen mértékben a gazdasági teljesítmény.

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság jó pályán van, a gazdaság egészére vonatkozóan a konvergencia megmaradt. Hozzátette: a gazdaság növekedését nem eladósodás vagy hitelfelvétel táplálja, az idei évre tervezett hiánycél tartható, az államadósság pedig a korábbi évek szintje alá kerülhet. A tárca idén kínai Panda-kötvényt tervez kibocsátani, jelképes összegben.

Arra a felvetésre, hogy a kedvező növekedés teret adhat-e további adócsökkentésre, azt felelte: amit a kormány meg tudott lépni, azt már meglépte, nem kívánnak további adócsökkentést bevezetni. A 2018-as költségvetéshez is beadták már az adócsökkentési javaslatokat, ezek elfogadásra várnak.

Az önálló szerencsejáték felügyelet létrehozásáról azt mondta, hogy az technikai változást jelent. Az új szervezet létrehozását egyebek között az igazolja, hogy NAV-főosztályként nem látható el az iparág felügyelete, és további létszámbővítést is igényel a feladat. Mindezzel megerősítik a hatóság hatáskörét is és erősítik az ellenőrzést. A következő egy-másfél évben a kiskereskedelemhez hasonlóan online rendszert vezetnek be a kaszinókban – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!