Fidesz: egyre több magyar áldozata van migránsok által elkövetett támadásoknak

Egyre több magyar áldozata van migránsok által elkövetett támadásoknak – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, aki keddi budapesti sajtótájékoztatóján teljesen egyértelműnek nevezte a migráció közbiztonsági következményeit Európában.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti politikus azt mondta: ahol az illegális bevándorlók megjelentek, ott rohamosan romlik a közbiztonság és nő a bűncselekmények, erőszakos támadások száma. Ezeknek egyre több magyar áldozatuk is van – jegyezte meg.

Halász János kifejtette, hogy a napokban ismét megtámadtak egy magyar kamionsofőrt migránsok, s néhány hónapja már volt ilyen eset, ahol az elmondások szerint vascsövekkel majdnem agyonverték az illetőt.

Nemrég magyar fiatalokat akartak kirángatni az autójukból, korábban Franciaországban magyar fiatalokkal teli kisbuszt dobáltak meg kövekkel, Németországban megvertek egy magyar férfit – sorolta.

A szóvivő azt is közölte: migránsok által elkövetett nemi erőszaknak is volt magyar áldozata Németországban és Máltán.

„Ezek után mindnyájan elképzelhetjük, hogy mit kell átélniük azoknak, akik kénytelenek együttélni a migránsokkal, és mit kellene átélni a magyar embereknek, ha ide betelepítenék őket” – fogalmazott, kiemelve: a Fidesz és a KDNP azért küzd, hogy ez ne fordulhasson elő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!