Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselője hétfőn, napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy az Országgyűlésben több szó essék külpolitikai témákról, nemzetközi kérdésekről. Rámutatott, hogy a külföldi politikusokkal kiépített személyes kapcsolatok, konferenciákon és hivatalos találkozókon ápolt személyes kapcsolatok célja, hogy a nagyvilág értse és értékelje Magyarország törekvéseit.
Az Országgyűlés nemzetközi szerepvállalásáról
A világtörténelem egyebek mellett arra tanít, hogy a külpolitika, a diplomáciai kapcsolatok, és a külügyek általában véve meghatározóak lehetnek egy-egy nemzet vagy régió sorskérdéseinek alakulásában. Békeidőben kisebb hazai figyelem övezi a nemzetközi történéseket, és ez így van mindenütt a világban. Ám változó korokban és háborús időkben nemcsak a politikusok érdeklődése és aktivitása nő meg, hanem a polgárok magánbeszélgetéseit is uralják a médiában sűrűn tárgyalt külpolitikai témák. Ez a jelenség megfigyelhető Magyarországon is a tömeges népvándorlás tavaly robbant kérdései kapcsán. Szükségszerű tehát, hogy az Országgyűlésben mind több szó essék nemzetközi vonatkozású témákról.
Ebbe a sorba illesztem a Külképviseletekről szóló törvénytervezetet, amelyet a múlt héten kezdett tárgyalni a T. Ház. Fontosságát talán nem szükséges bizonygatnom. Hiszen nyilvánvaló, hogy külpolitikánkat és egész Magyarországot a külszolgálatot teljesítő diplomatáink jelenítik meg állandó jelleggel szerte a világban. Az ő kiválasztásuk, képzésük, tevékenységük jó szabályozása tehát kulcskérdés hazánk érdekeinek és értékeinek képviselete szempontjából.
A diplomáciának számos dimenziója van, mint tudjuk. Közülük talán a legkevesebb szó a parlamenti diplomáciáról esik. Holott jelentősége vitathatatlan a demokratizálódó nemzetközi térségben. Az országgyűlési képviselők a szerteágazó kapcsolatok művelésén keresztül járulnak hozzá Magyarország nemzeti céljainak szolgálatához. A nagyvilág politikusaival kiépített személyes kapcsolataik, a konferenciákon, közgyűléseken, két- és többoldalú hivatalos baráti találkozók alkalmával ápolt személyes kapcsolataik, megbeszéléseik és vitáik mind azt célozzák, hogy a nagyvilág értse és értékelje Magyarország törekvéseit. Ebben a szép küldetésben magától értetődően osztoznak a Kereszténydemokrata Néppárt elkötelezett képviselői.
A magyar parlamenti diplomácia rendkívül aktív. Csak 2015-ben 192 külföldi küldöttséget fogadtunk, amelyből 11-et nemzetközi konferenciák alkalmából.
Kiemelt figyelmet kapnak a nemzetpolitikai és az EU-s témák. Az előbbit épp az elmúlt hét végén, március 31-ápriis 1-jén tizennegyedik alkalommal megtartott Kárpát-medencei Képviselők Fóruma, a KMKF példázza.
Jól működnek a parlamenti kétoldalú baráti tagozatok, a személyesség biztos fórumai.
A kétoldalú kapcsolatok mellett meghatározó a nemzetközi parlamenti szervezetekben történő szerepvállalásunk is. 7 ilyenbe delegál a Magyar Országgyűlés állandó küldöttséget, köztük több KDNP képviselőt. E 7 szervezet a következő: IPU, ET, NATO, EBESZ, KEK (Közép-Európai Kezdemények), Frankofón és Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűlés.
A parlamenti diplomácia csak botladozhatna, ha nem volna kiváló segítője, az Országgyűlés Külügyi Igazgatósága. Az igazgatóság vezetőinek és munkatársainak professzionális, nemzetközi körökben is magasra értékelt munkájáért e fórumon is köszönetet mondok.
Hoffmann Rózsa napirend előtti felszólalása, 2016. április 4.