Ezeröt iskolával már egyeztettek

Már több mint ezer iskola vezetőivel, tanáraival egyeztetett az oktatásirányítás a köznevelési fórumokon – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön. A politikus arról is beszélt, hogy a jövő héten ül össze a köznevelési kerekasztal, ahol hétoldalú egyeztetést tartanak a köznevelés rendszeréről.



Rétvári Bence bejelentette: 95 helyszínen 1005 iskola vezetőivel, tanáraival konzultáltak.

A politikus arról is beszélt, hogy a jövő héten ül össze a köznevelési kerekasztal, ahol hétoldalú egyeztetést tartanak a köznevelés rendszeréről. Előrevetítette: hosszú egyeztetésfolyamat veszi kezdetét, amelynek célja annak vizsgálata, hogyan lehet javítani a diákok teljesítményén.

Rétvári Bence felidézte: sok vidéki kistelepülés számára a folyamatos bizonytalanságot eredményezte az önkormányzati fenntartás, a 2010-et megelőző nyolc évben 381 iskolát, telephelyet kellett emiatt bezárni, ami negatív hullámmal, elbocsátással is járt. Ezt a folyamatot az állami fenntartással tudták megállítani – jelentette ki.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!