A Gyurcsány-kormány alatt elszegényedtek az emberek

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egy olyan bukott politikus, aki azzal sem tudott még elszámolni, hogy kormányzása alatt az ország minden mutatója romlott és az emberek elszegényedtek. A Fidelitas szerint Gyurcsány Ferenc kiveheti a világ összes pénzét osztalékként, akkor is csak egy bukott politikus marad.

kdnp.hu – MTI

A Fidesz szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében így reagált a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének évértékelő beszédére.

A nagyobbik kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc, aki tavaly 1 milliárd forintot vett fel osztalékként, jobban tenné, ha évértékelés helyett arra adna választ, hogy neki és kormányának milyen szerepe volt a 4-es metró „gigakorrupciós" botrányában.

Gyurcsány Ferenc egy bukott politikus

Borbély Ádám, a Fidelitas elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, pár napja került nyilvánosságra, hogy Gyurcsány Ferenc több mint egymilliárdos osztalékot vehetett fel cégéből 2016-ban. Azt mondta: a Demokratikus Koalíció elnöke tovább dúskál a milliárdokban, miközben a politikus és a baloldal kormányzása Magyarországot a csőd szélére juttatta.

Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferencnek, „a megszorítások koronázatlan királyának" kormányzása idején a munkanélküliség rekordot döntött, elvettek az emberektől egyhavi bért, megszüntették a lakástámogatást, meghamisított gazdasági statisztikákkal nyugtatták Brüsszelt, és a családok soha nem látott adósságspirálba kerültek. Ezeken felül eladósították a fiatalokat is, annyi hitelt vettek fel, amelyet nem csak ők, hanem gyermekeik is „nyögni fognak".

Kitért a 167 milliárdnyi „ellopott metrópénzre", és azt mondta: ezeket nem lehet elfelejteni.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!